Zsancii's Blog

Július 24, 2009

“Igaz szerelem az, amikor nem várunk semmit sem cserébe.”

Kategória: Uncategorized — Címkék:, , , , , — zsancii @ 22:32

Aaaaj. =( Nem engedik holnap Zsófit ZöldPardonba. Pedig Irie Maffia lesz. A baj az, hogy rajta kívül nincs olyan ismerősöm, akik Zépébe jár, és vagyok olyan jóban vele, hogy elmehetnénk együtt… Pedig mennék szívesen. És épp azt néztük, hogy ezután egy jó ideig semmi jó fellépő nem lesz. >.< Anyjukat, hogy csak akkor van jó, mikor nem mehetünk… Copy Con is akkor volt, mikor táborban voltam, The Moog is, most meg Irie-ra se tudunk menni… =( Most várni kell augusztus közepéig. Kár.

Egyébként ma moziban voltam húgommal. Meg volt ígérve neki. De amúgy marha idegesítő, hogy elmegyek vele moziba, és miután vége, már a hazafelé tartó úton kivágja a hisztit, meg felhúzza az agyam, satöbbi… Megvolt az, amit akart, utána már folytatódhat a cseszegetés. Részéről. Én egy rossz szót nem szóltam. Persze ez most úgy tűnhet, mintha csak védeném magam, dehát ha ez az igazság… : D Na mindegy. Ilyen dolgokkal nagyon fel tud húzni… És mivel ő a kisebb, meg mittudomén, ezért anyumék csak úgy simán ráhagyják… Vagy csak a jól ismert mondatot hallom, hogy “Hagyd, tudod, hogy ő ilyen….” Hátbaszki. De ne legyen ilyen. Érdekes, mikor én valami rosszat teszek, vagy visszaszólok apumnak, mertmár halál elegem van a beszólásaiból, akkor bezzeg nem gondolják magukban, hogy “Óóhát a Zsani ilyen. Hagyom inkább.” Pedig milyen jó lenne. : D

Amúgy a Megint 17-et néztük meg. Felháborító, hogy már alig adják valahol… :D Aréna, meg Eurocenter volt csak a két szóbajöhető mozi, ahol vetítik… Azért érdekes, hogy például az Éjszaka a múzeumban 2. milyen régi film már… És azt még mindig adják mondjuk a Westendben. A Megint 17-et, ami ugye sokkal újabb, azt meg nem… Egyébként hiába gondolják sokan Zac Efronról, hogy nyálas tinisztár, szerintem igenis jó színész. : D Ésésés nem utasítanék vissza egy ilyen srácot, ha lenne a közelemben. ^^ Most nem csak a kinézetére gondoltam. Szerintem a karaktere is tök jó ebben a filmben. Egyedül csak Matthew Perry-vel rontották el úgy az egésznek az összhatását. [Ez most értelmes mondat volt? O_o] De nagyon. Valami vonzóbb színész kellett volna azért a helyére. xD Ez a minimum, ha már a film szerint 17 évesen ilyen adonisz volt a srác, akkor ne legyen már ilyen lúzer kinézetű 30 évesen. xD Egyéni vélemény, elnézést a Mettyúperri rajongóktól. : D

A szomszéd megszerzett további 2 Lost epizódot, és rögtön kölcsön is adta. *.* Annyirajó. <3 Megvan a holnapi programom.

Mára viszont ennyi. Kezdek álmosodni, pedig még csak fél 12. :D Azt hiszem jön egy frissitő zuhany, aztán csicsi. :D Jóéjt mindenkinek.

Jaés, az idézet, ami a címben van egyáltalán nem kapcsolódik a posthoz, csak megtetszett. :D Happybox boltban nézelődtem épp húgommal, és az egyik hűtőmágnesre ez volt írva, aztán mondom ez tök jó. (Y) :D Úgyhogy úgy gondoltam kiírom. Úgyse vagyok valami kreatív a bejegyzések megcímzésében. Gondolom már feltűnt.

Július 11, 2009

Nem leszek jövő hét vasárnapig. ^^ Ne várjatok azalatt.

Kategória: Uncategorized — Címkék:, , — zsancii @ 19:48

Ma egész nap kábé csomagoltam, pakoltam, és normális állapotba hoztam magamat. =D Olyan állapotba, amivel egy hétre elhagyhatom a házat. Ugyanis holnaptól tánctábor. :] Kár, hogy Zsófi is pont most megy nyaralni. Ugyanezen a héten. Még a visszajövetelünk napja is megegyezik. =D Vagyis nem az a kár, hogy most megy, hanem az, hogy külföldre. Így nem tudom tájékoztatni telefonon az eseményekről, meg ő se tud nekem mesélni, hogy milyen naaaagyon rossz dolga van Bulgáriában, meg ilyesmi. =D Bár egész nap pakoltam, még most se vagyok kész. A ruháim nem a bőröndben csücsülnek, hanem még csak az ágyamon. Előkészítve, hogy mit akarok majd vinni. Még a tisztasági cuccom sincs egyáltalán összekészítve, ráadásul még a törölköző is a fejemen van. El kéne kezdeni hajatszárítani. Úgyhogy most nincs is időm írni. Szanditól ugyan kaptam egy blogjátékot, amit meg is fogok csinálni, csak nem most. :D Majd egy hét múlva. Bocsi. :$ Úgyhogy most távozok is. Legközelebb 19.-én láttok majd. :)

“Egy film arról a nyárról.. Mikor ment minden magától.” — MagnaCumLaude

Kategória: Uncategorized — Címkék:, , , , , — zsancii @ 01:46

Tehát akkor tegnap. Este 6 óra 25 perc. Nagyban készülődök, mert el szeretném érni a vonatot, amihez 5 perc múlva el kéne itthonról indulnom. De még nem vagyok kész. Hirtelen megcsörren a telefon. Zsófi hívott. “Figyi nagyon gyorsan gyere ki a buszhoz! Nem jár a vonat, mert felsővezetékszakadás van, és muszáj busszal mennünk. 30 körül van nálatok!” Pár pillanatig még a sokk hatása alatt voltam, aztán elkezdtem össze-vissza rohangálni a házban – készülődés céljából. Tudni kell, hogy míg kiérek a buszmegállóhoz, az pontosan 11 percnyi séta a házunktól. Apa figyelmes lett a futkározásomra a szobám, és a fürdőszoba között, megkérdezte mi a szitu. =D Hipergyorsasággal elhadartam neki. Átérezte a helyzetem, szal felajánlotta a kocsis szállítás lehetőségét a buszmegállóig. ^^ Tehát így elértem a buszt.

Aztán buszon találkoztunk Áronnal, az ő haverjával: Gabóval, meg Verával. Metróra átszállásnál csatlakozott még egy emberke. Mint később megtudtam Ádám a neve. Gabó haverja. =D Így már hatan voltunk. 3 lány, 3 fiú. Ez szemet szúrt egy becsiccsentett öregembernek is a metróban. Mókás helyzet volt. Vázolnám:

Öregember:  [Odamegy a fiúkhoz, és halkan, bizalmaskodva ezt súgja nekik.] Tudjátok a magyar nők nagyon szépek. Jó a mellük, meg a bulájuk. Itt ez a három. Induljatok rájuk!
*** röhögés ***
Öregember:  [Kicsit távolabb megy, és már hangosabban mondja.] Na komolyan!
Fiúk: Indulunk már, indulunk… =D
*** röhögés ***

Ezután nyugi volt egy kis ideig, mígnem jött a metró, és a bácsika, meg mi ugyanabba a kocsiba szálltunk. :D Leültünk. Elvoltunk a metrón, hülyéskedtünk, nevetgéltünk egész végig a srácokkal. Bácsika nem zavartatta magát, átordított az egész kocsin: “Kértek gumit? Van ám nálam. Használjatok!” Ekkora hülye embert már nagyon régóta nem láttam. =DDDDDD

Odaértünk a Nyugatihoz, aztán mi lányok leváltunk a “csapattól”, mert Verának feltörte a lábát a cipő, és ragtapaszt kellett venni. [Álindok, csakhogy valamit mondjunk a fiúknak. Valójában női problémájának okán voltunk dm-ben cuccot venni. =D] Ezzel jól elment az idő, meg még utána mosdóra is mentünk, aztán meg nem találtuk a fiúkat. Kiderült, hogy ők már elmentek nélkülünk. -_- Szal mi is elindultunk. A Zp-nél a sorba beállva tapasztaltuk, hogy a Magna Cum Laude az idősebb nemzedék által is szeretett zene. =D Ugyanis nem egy, nem kettő 40-50 éves emberkét láttunk beállni a sorba, illetve mikor már bent voltunk, akkor ott. Egyébként még szerencse, hogy jócskán később kezdődött a koncert, mint a szokásos időpont. Merthogy fél 9 körül értünk oda. Pedig a terv az fél 8 volt. =D

A koncert élvezhető volt, de messze nem volt olyan jó, mint a múltkori [Irie Maffia]. De csak maga a koncert. Az utána lévő rész… Sokkal jobb volt, mint a múltkori! Rohadt jó este volt. Még a partifotóst is odahívtuk, hogy csináljon egy képet rólunk. Mióta fennvan zp.hu-n, kábé már kipakoltam egy csomó helyre. xD Myvip, msn kép, Twitter… De megnyugodtam, mert nem csak én. Zsófi is ugyanezekre a helyekre, plusz még a Facebookra is. :D Ja meg hát én még ugye ide blogra is. ^^ Ki nem hagynám.

Vera, Zsófi, én, Gabó, Áron. =]

Vera, Zsófi, én, Gabó, Áron. =)

Egyébként nekem Ádám tök szimpatikus volt. :D Épp mikor már oda akartam menni, és beszélgetni vagy valami [ami nálam azért már nagy bátorság. csakúgy odamenni egy idegenhez. =D] szalhogy mikor épp rászántam magam, akkor közölte Áron, hogy Ádám hazament. Ezért nincs rajta a képen. Hazament negyed 11-kor… Szóval ebből nem lett semmi. =D Pedig tényleg szimpi volt.

Ja és arra jöttem rá, hogy Áron sokkal jobb fej, mióta nincs suli. :DD De komolyan. Most bírom.

11 után pár perccel leléptünk, mert még villamosozni kellett [,aztán metrózni, mert a villamos amire felszálltunk nem ment a Nyugatiig], és el kellett érni a 23:42-es vonatot. Ez meg is történt. Szépen hazamentünk, miegymás. Apa várt már a vonatállomáson. Így, hogy a 20 perces sétámat felváltotta egy pár perces kocsizás hazaértem negyed 1-re. Itthon még aztán csináltam egy csomó dolgot, mert nem volt kedvem aludni. =D Aztán olyan hajnali 2 körül azért rászántam magam, és lefeküdtem.

Egyébként arra jöttem rá, hogy mekkora kicseszés ez a közlekedés a “vidékieknek”. Szóval a nem pesti lakosoknak. Aki Budapesten lakik, annak jó, mert elmegy bulizni, aztán bármikor hazamehet, mert a bkv rendelkezik külön éjszakai járatokkal. Nincs olyan, hogy utolsó busz, satöbbi. Vagyis van, de ha azt lekésed, akkor nincs az, hogy másnap reggelig nem tudsz taxi nélkül hazajutni… Nekünk meg, akik Bp mellett laknak mi van?? Utolsó vonat 00:42-kor. Előtte is ugye természetesen csak óránként. Az utolsó buszról ne is beszéljek. Az fél tízkor megy… Szal mókás a történet.

Na most el. Fogat mosok, sminket lemosok, egyéb alvás előtti készülődést művelek. Aztán még lehet visszajövök, és leírom a mai napomat is, nemcsak a tegnapi zépét. Majd kedvtől függ. Addig is puszpá mindenkinek. <3

Június 22, 2009

Ne a Margit-híd felé próbáljatok átmenni a Petőfi-hídon. :)

Kategória: Uncategorized — Címkék:, , , , — zsancii @ 22:35

Akkor most elmesélném a vasárnapomat.
Miközben éppen a táncévzárón csücsültem, és élveztem a hip-hop muzsikát, örömömhöz hozzájárult az is, hogy sikerült felfedeznem egy-két kósza napsugarat. Tökre örültem. =D Mert ha nem is lesz most ettől meleg, de legalább felszárad a pára, meg a hasonló rossz dolgok. Már felhő se volt annyi az égen, szal kezdtem tényleg nagyon megörülni. A táncon egyébként egy csomó ismerőst láttam. Lányokat a suliból, Zsófi barátnőjét, Esztit is láttam táncolni, meg ilyenek. : D Hugim is ügyes volt. ^^ Pont láttam az utolsó táncot is, amiben ő szerepelt, és csak akkor kellett elindulnom. =)

Kimentem a buszmegállóba, és fáztam. O_o Hát mondom dejó. =/ De aztán ahogy utána még utazgattam különböző tömegközlekedési eszközökön, akkor már nem fáztam, szal megnyugodtam, hogy később se lesz túl hideg. Annyira büszke vagyok magamra. -_- A Nyugatiból mikor villamosra kellett volna szállnom sikerült a rossz irányba menőre felszállnom. (Y) Jóvagyzsani. Nem tudom amúgy, hogy hogy csináltam. De Zsófi hívott telefonon, hogy hol vagyok. Mondtam a megálló nevét, és utána közölte velem, hogy most azonnal szálljak át a másik villamosra, mert rossz irányba megyek. Egyszerűen szuperügyes vagyok. =D Mikor a kívánt megállóhelyre megérkeztem Zsófi már ott volt, és várt.

Elsétáltunk a Zöld pardonig, és bementünk. Bent találkoztunk Áronnal, meg egy csomó haverjával. Jobban mondva ismerősével. Először tök hülyén éreztem magam ott a társaságban, mert kettőjükön kívül senkit se ismertem, de aztán mikor elkezdődött a koncert, akkor így szétszéledtünk, és onnantól már jó volt. =) A hangulat rohadtjóóóó volt. Pont a vége felé mentünk be újra a tömeg közepébe [mert közben leültünk egyszer], és pont akkor játszották a Hands in the airt. Magyarul a hangulat tényleg csúcs volt. =D Mindenki elkezdett ugrálni, meg ordibálni, meg mittudomén. Minket is beleértve. Jóvolt. <3

Szegény Zsófi viszont sokszor nem érezte magát annyira jól. Ugyanis az a srác is ott volt, aki a múltkor Vele “kavart” ugyanitt. 1 napig. Mert utána nem is beszéltek… És most meg másik csajjal volt itt. Zsófi egész este tőlem kérdezgette, hogy hol van a Marci, micsinál, kivel?? Tudni akarta, de azért mindig messze elkerültük, nehogy meglássa, hogy itt van. Bonyolult dolgok… =D

Egyébként ahogy vége volt a koncertnek, voltak rögtön ilyen zenék csak úgy. Csomót táncikáltunk. :] Meg csomót ültünk is. A fényképész csávót is láttuk egyszer, de sajnos nem csináltathattunk képet, mert Zsófinak csak apuja tudott erről az estéről, anyuja nem. [Elváltak.] Szal ha kép lett volna rólunk, akkor fennáll annak a veszélye, hogy Zsófi anyuja meglátja a neten, és ő meg lebukik. Hát majd kövi alkalommal. =)

Egészen pontosan 23 óra 29-kor sikeresen elhagytuk a helyet. Apum “oda volt rendelve”. =D Vagyis végülis nem is én ragaszkodtam hozzá. Hanem ő. Merthogy félt. =) De örültem neki, hogy nem kell egyedül hazamennem. Még kocsival is háromnegyed óra az út, hátmég villamos-vonat-20 perces séta párosítással. Negyed 1 körülre haza is értem.

Mára ennyi. Jónyolc a népnek. :]

Június 21, 2009

Hands in the air. ;)

Kategória: Uncategorized — Címkék:, , , , , , — zsancii @ 11:53

Na mi is történt velem az elmúlt napokban? Hát szerencsére nem unatkoztam. (:

Először is. Aznap, mikor az előző bejegyzést írtam mégis lett valami. Átmentem én, meg egy másik lány egy harmadik osztálytársunkhoz dvd-zni. Az odafelé vezető úton elcsesztem a biciklimet [nem részletezném =D], szal hazafelé kénytelen voltam apumat hívni, hogy vigyen haza. A bicaj azóta már járt a szervizben, és egészséges.

Másnap úgy volt, hogy megyek anyumékkal vásárolni. Közben hívtak Zsófiék strandra, de nemet mondtam, mivel anyumékkal mentem. Kiderült, hogy csak egy sima Auchan-bevásárlásról volt szó, szal simán mehettem volna máshova. -.- Mikor már itthon voltam újra hívott Zsófi, hogy na menjek már. Igen ám, csak az egyetlen probléma az volt, hogy már negyed 4 volt, és vonattal kellett volna mennem, ahonnan nem tudtam az utat a gödi strandig. Meggyőztek róla, hogy nem fogok eltévedni, csak menjek máááár. =D Oké, mentem. Háromnegyed 5-re értem oda. A délutáni belépő csak 350 Ft volt. ^^ Maradtunk fél 7-ig. Nagyon jó volt egyébként. Röpiztünk, csúszdáztunk, meg ilyesmi. Külön hozzátenném, hogy 1 csúszás lenne ingyenes, utána fizetni kellene, de mi kettőt csúsztunk ingyen, mert olyan csinik voltunk. xD Najónem, de biztos valami hasonló okból engedett fel minket a srác mégegyszer. xD Aztán visszaindultunk a vonathoz. Megvárták velem, mert ugye ők [Zsófi, és Dóri] gödiek, és onnan nekik csak sétálni kellett. Egyébként szétuntuk magunkat az állomáson. Merthogy a vonatnak negyedkor kelett volna jönnie. Mi meg már kint voltunk 05 körül. És csak vártunk, és vártunk. Nem jött semmi. Egész egyszerűen az a vonat kimaradt. O_o Szóval megvártuk, míg háromnegyedkor jött a következő. Ezen kívül az egyetlen egy rossz dolog a napban az volt, hogy én már korábban a szomszédlánynak, aki az osztálytársam, de nem vagyunk különösebben jóban, dehát azért mégiscsak szomszéd [=D] szóval neki beígértem már egy fagyizást mára. 4 órára. És kicsit sem bunkó módon fél 4-kor csöngettem be hozzájuk, hogy lemondjam… :$ Elég hülyén éreztem magam, amire okom is volt, tudom. Namindegy. :/

A többi nap egyszerűen kimaradt. O_o Pedig tuti csináltam valamit, mert emlékszek, hogy eddig a nyári szünetben még csak tegnap unatkoztam. Szal két nap csakúgy kiesett most. xD Sebaj.

A mai program meg tök jó (lenne, ha nem lenne ilyen szar idő). Először is megyek húgom táncévzárójára. Ami tökre érdekel, meg minden, mert hip-hop, és az már rohadtul hiányzik [♥], de nem tudok végig maradni. A félénél le kell lépnem, és buszra szállnom. Menni egy megállót, és felszállni a vonatra. Elmenni a Nyugatiig, és felszállni a villamosra. Ugyanis megyek a Zéépéé-be. =D Először. ^^ Van zöldkártyám, és ma Irie Maffia lesz ott. ^^ Szal tök jó lesz. Zsófival. Dóri is jött volna, csak azt mondja nincs kedve… Pedig először volt neki… Úgyhogy tuti nem engedik el, csak nem akarja mondani. :/ Namindegy. Ez az egész tök jó lenne, ha nem lenne hideg, nem lenne párás az idő, és nem csesződne el rögtön a hajam emiatt, ahogy kilépek az utcára… -_-

Mindegy, azért remélem jó lesz. :P Pás mindenkinek. Legyetek jók.

Május 27, 2009

óómár. =D

Kategória: Uncategorized — Címkék:, , , , , , — zsancii @ 20:44

Hát tény, hogy nem írok túl sokat mostanság. Mint egy csomó mindenkinél, nálam is a tanulás az ok. =D Holnap angolvizsga, 2 matekdoli, meg még egy jó kis német is. ^^ Annak főként örülök, hogy a C-sek, és az A-sok is hazamehetnek/hazamehettek vizsga után, mi persze nem. Aztán meg pénteken infó vizsga. Nincs is kedvem erről a témáról többet írni.

Egyre biztosabb vagyok benne, hogy Márk agyilag beteg. =D [Egyébként eddig se kételkedtem túlságosan.] Ma kaptam egy sms-t, amiben azt írta, hogy lehet, hogy velem kellett volna összejönnie, biztos jobb lenne. Csak ennyit írt. Visszaírtam neki, hogy dehát miért, mi történt? Ez volt 2 óra körül. És még azóta se válaszolt. Úgy érzem, nem is fog. Csak akkor tudnám, hogy minek ír, ha utána nem válaszol… Biztos veszekedtek Noncsival. Inkább nem fejteném ki erről az sms-ről a véleményem, szerintem úgyis tudja mindenki. Vannak még egyéb mesélnivalók is róla, de nem untatok itt mindenkit. Elég Iminek, és Zsófinak szenvednie az unalmas meséléseimtől. =) ♥

Van 2 vízhólyag a lábamon. Egész pontosan a két kisujjamon. És rohadtuuuul fáááááj. =D De tényleg nagyon. =( Ilyet szólok ma valakinek, hogy ha vasárnapig nem gyógyul be, fellövöm magam a Marsra. x’D Merthogy vasárnap lesz táncbemutató. És ugye ahhoz magassarkú kell, amiben még jobban fáj.

Azt hiszem megyek vissza angolozni. Kívánjatok egy kalappal a szóbeli vizsgához. x) Nem mintha olyan sokat számítana mondjuk… Csak egy sima tz jegy. De akkor is. Pás. <3

Május 4, 2009

anyák napja volt tegnap. felköszöntötted jóédesanyád? =)

Kategória: Uncategorized — Címkék:, , , — zsancii @ 00:32

Annyi írnivalóm lenne, de egyszerűen nincs erőm nekikezdeni. Napközben egy csomószor eszembe jut, hogy na most jönni kéne blogolni, csak egyszerűen rákattintok a honlapra, és nem engedi az egér, hogy az “új bejegyzés” című gombra kattintsak. =D Pedig mikor már elkezdtem írni valamit, akkor utána már simán, és gördülékenyen megy, csak a kezdet nehéz. Réééémesen nehéz. : DDD

A mai nap tanulsága: Tök vicces msn-en veszekedni. Egyszerűen fantasztikus. Én is veszekedtem [nem is kicsit, és nem is kicsit bántott meg az illető], meg Zsófi is mesélt veszekedést. Bár ő egy elmebeteg emberkével veszekedett [Zsófi bemásolásai alapján merem ezt kijelenteni], aki régebben még tetszett is. Sebaj. =D

Mennem kéne lassan aludni, mivel már 0:32 van, de még maradok. Pedig holnap délelőtt még hajat kéne mosnom. Namindegy, úgyse tudnék most még aludni. (:

Február 25, 2009

Run away try to find a safe place you can hide. It’s the best place to be when you’re feeling like…

Kategória: Uncategorized — Címkék:, , , — zsancii @ 18:50

Szerintem barátság fiú, és lány között igenis létezik. Csak nagyon ritka. Az esetek többségében amikor már nagyon szereted barátilag a másik emberkét, akkor hirtelen valami megváltozik. Vagy benned, vagy benne. Rájön az egyik fél arra, hogy milyen ember a másik, mennyi jó tulajdonsága van, mennyire “csodálja”… Rájön, hogy akár még szeretni is tudná, és egyre többet, és többet gondolkozik ezen. Míg végül belefeledkezik abba, hogy ezek csak gondolatok, és belekergeti magát az álmokból ebbe az egészbe. És megtörténik. Már nem ugyanaz az érzés van kettőjükben, hanem különböző. És itt már nem ugyanaz ez a barátság, így már nem működik (olyan jól).
És most következzen a napom.

Zsófival egész nap nem tudtam suliban beszélni! =D Mármint négyszemközt. Mert sose voltunk ketten egyedül. Ha meg otthagyjuk a csajokat, akkor valaki úgyis utánunk jön… =D Szal vicces volt, de napközben nem volt rá alkalmunk, hogy beszéljünk. Ezért miután leszálltam a buszról, meg Zsófi is hazaért, felhívtam. Mókás dolog, hogy elköszönünk, és rá körülbelül 5 percre hívom, mert beszélnünk kell… =D Mindegy. Szépen elkezdem neki mesélni, aztán egész pontosan 7 perc után egyszer csak nem hallom a hangját, én meg csak beszélek a semminek. xD Mondtam, hogy hálóó, hálóó, – mint egy őrült – de senki nem válaszolt. O_o Megpróbáltam újra hívni, de nem volt kapcsolható… -_-” Hát oké. Aztán kb egy fél óra múlva felhív, hogy bocsi, de lemerült a mobilja. xD Természetesen ekkor már nem tudtam, hogy éppen hol tartottam akkor, amikor megszakadt… Szal nem tudtam folytatni a mesélést. =( De azért még beszéltünk 11 perc 51 másodpercet. Úgy érzem, jók vagyunk. =D

Egyébként hazafelé jövet a suli előtt megint álltak emberkék. Hogy menjünk már el egy szereplőválogatásra videóklipekhez, meg mittudomén. xD Mikor a csaj befejezte a mondókáját, és megkérdezte, hogy érdekelne titeket?, akkor Dóri bölcsen csak ennyit mondott: “Hááát, lekéssük a buszt.” Semmi olyasmi, hogy bocsi, nem nagyon érdekel, vagy hasonlók, hanem lekéssük a buszt. =D Szerintem miután elmentünk, akkor még a lány is nevetett. xD Mellesleg közlöm, hogy tényleg lekéstük a buszt. Szal megint sétáltunk. Két megállót.

Amúgy én nagyon szeretek sétálni. =) De tényleg. Egy csomószor volt már rá példa, hogy direkt korábban szálltam le a buszról, és a hátralévő részét az útnak lesétáltam. Olyan is volt, hogy egyáltalán fel se szálltam például a metróra, hanem lesétáltam azt az 1-2 megállót, amit mennem kellett volna. Pusztán csak azért, mert ráértem, és mert olyan kedvem volt. =D Amúgy is remélem most már ennél hidegebb nem lesz. Mert ma egész jó volt az idő. Sütött a nap. ^^ De persze hó még van… Ami nem lenne amúgy baj, csak holnap csudijó lesz járkálni a latyakban, ami az olvadt hóból fog keletkezni. =D

Már megint nagyon vicces álmom volt. Éppen Atissal találkoztam, és vártuk Diát. Valami kocsiban ültünk ketten. A következő, amire emlékszek, az az, hogy Atiss alszik, én meg meglátom az utcán Diát. Kikiáltok neki az autó ablakán, hogy “Héé, ittvagyunk!”. Erre ő odajön. Ketten várjuk, hogy felkeljen a barátunk. =D De ő csak alszik tovább. Erre gondolunk egyet, otthagyjuk, és elsétálunk valahova. xD Ennyi.
Amúgy azóta, hogy elvileg elvették a gépét, nem is beszéltünk…

Azt hiszem most megyek. El kéne kezdeni törizni, hááátha a tanárnőnek holnap lesz kedve feleltetni. Bájbáj. =)

Február 22, 2009

Márkos dolgok. xD és rohadtsok tanulás.

Kategória: Uncategorized — Címkék:, , , , , , — zsancii @ 15:51

Tegnap volt Márk szülinapi “bulija”. 17 éves lett. Annyira unalmas volt, hogy az már fáj. Hogy Zsófi szavaival éljek: zoknibuli. =D Az egész abból állt, hogy társasjátékoztunk (mellesleg közlöm, hogy sikerült jól leégetnem magam, mikor honfoglalóztunk. =D), filmet néztünk, meg pizzát ettünk. Ebből állt kb az egész buli. Film nézés közben úgy ültünk, hogy az ágyon hárman voltunk. Én, meg Márk, meg Noncsi. És mi lányok ültünk a két szélén. Márk úgy ült köztünk, hogy nem így arányosan középen, hanem persze hozzám közelebb… Így tök közel volt. És akkor miközben néztük az amúgy nagyon érdekes filmet (A címe ‘Bazi nagy film’. (Y) Nagyon érdekes. Többet had ne mondjak róla.), tehát miközben filmeztünk, így egyszer csak megszólal Márk, csak úgy a semmiből, hogy amúgy ő nagyon élvezte az Üresfejűt. Tudni kell, hogy azt augusztusban néztük még együtt a moziban… Akkor még nem gondoltam arra, hogy esetleg több van felőle barátságnál. =D Aztán később beszélgettünk, és ilyet szól, hogy olyan rossz, hogy engem nem engednek el sehova. (Mert a múltkori mozit anyumékra hivatkozva mondtam le.) De ilyen flegmán, vagy nem tudom hogy mondta, mint aki szemrehányást akar tenni, hogy én mindig csak kamuzok… Már nem tudom mit, válaszoltam neki, és akkor erre ilyet kérdez, hogy hogyhogy szinte mindig fennt vagyok msn-en? Hát mondom, nincs igazából semmi programom, meg amúgyse engednének, meg valójában nem is hív sehova senki. Erre ő: “Hát én csinálnék neked programot. :D” Hmm… hát igen. Köszi, nem kérek belőle. Vagyis nem úgy, ahogy ő gondolja. *-)

Ezek után már nem is meglepő, hogy ma este milyen kreatív álmom volt. Éppen moziban ültünk álmomban, amikor is “rám akart mászni” a sötétben. xD Erre én eltoltam, vagy már nem emlékszek mit csináltam, ő meg elkezdett sírni. xD Akár még valóság is lehetne. xD Najó, azért nem. :D Ez is, meg mostanában másfajta tök mókás álmaim is vannak. Nagyon aktív éjszakai életet él mostanában az agyam. xD

Ez eddig mind tegnap esti, illetve éjszaki történés volt. Következzen a ma.

höhö

Elkezdtem szépen olyan 2 óra körül a matek leckémet. Amivel nem boldogultam egyedül, ezért hívtam apát, hogy segítsen már legyen szíves. =D Hát ő is éppenhogy megértette, és éppenhogy tudott segíteni. Közben mondjuk szünetet tartottam egyszer, mert a Gossip Girl-t 3 órakor muszáj volt megnézni, de ha ezt nem számoljuk, akkor röpke másfél-két óra alatt el is készültem a matek házival. Tök jó. És holnap doli, úgyhogy még normálisan meg is kellett értenem. Már előre félek.

Ezután következett 6 óra körül a történelem. Még gyorsan Zsófit is felhívtam előtte, hogy mit kell megtanulni, és hogy adjon erőt. =D Hát megpróbált bíztatni, mesélte, hogy neki 3 és fél órába került előző héten megtanulnia. xD Mert hogy én akkor nem írtam meg a dolgozatot, mert beteg voltam. Tehát nagyon fellelkesültem. Legalább 3 és fél óra töri tanulás. Juhéé! xD Pont erre vágytam. =) Szal elkezdtem. A vége felé már a húgomtól kérdezgettem a dolgokat. xD Mert ő most ötödikes, és tök ugyanazt veszik, mint mi. Kb olyan fél 10 körül mentem fel újra msn-re, azaz akkor végeztem vele. De legalább úgy érzem, hogy tudom. Ami törinél nálam ritka. =D

höhö2

Amúgy mindig ilyenkor van lelkiismeretfurdalásom… Hogy mindig vasárnapra hagyom a tanulnivalókat. Tudom, hogy akkora hülye vagyok emiatt, de mégis mindig ezt csinálom. És ez csak ront ilyenkor a kedvemen. Itt stresszelek egészen reggel óta, hogy nem leszek kész. Persze az a nagyon okos fejem nem tudta volna tegnap, vagy pénteken elkezdeniiii… Neeeem…. Mindig ilyenkor kell. :S

Egyébként miközben épp a törivel szenvedtem, kaptam Márktól egy sms-t. Hogy köszöni, hogy elmentem, reméli jól éreztem magam, és köszöni az ajándékot is, nagyon tetszett neki. (Egy dvd-t vettem. Nem volt jobb ötletem. -.-) Ezután konkrétan sms-parti volt kettőnk között. xD Nem tartozik mindenkire, hogy miről beszéltünk. Deee… mit ne mondjak. Izgalmas volt. xD Jóval ezek után, mikor már végeztem a tanulással (21:30) felmentem msn-re ugye. Ő rejtve volt, és rámírt. Hogy jól esett neki, hogy sms-eztünk! Hát mondom úúúristennn…. -_- Erről se mondanék többet. Nagyon nem értem amúgy a logikáját. Mindegy.

És ezt most mind úúúgy, de úúúgy elmesélném Zsófinak. *-* De nemtud msn-re jönni, mobilon meg nem fogom felhívni, és ilyen témákkal zaklatni, mert a falakon minden áthallatszik. O_o És ez az egész nem tartozik anyumékra. =D De holnap meg már nem fogok emlékezni mindenre, és nem fogom tudni elmondani Zsófinak az egész sztorit. Na mindegy, majd lesz valahogy. :P

Február 13, 2009

höhö. :]

Kategória: Uncategorized — Címkék:, — zsancii @ 22:39

Telefonbeszélgetés:

-Egy sárga házban laktok, ahol éppen ugatnak a kutyák?
-Nem tudom éppen hol ugatnak a kutyák. =D
-Hát de sárga a házatok, nem?
-De. Miért? =D
-Mert itt állok előtte. Gyere már ki az ablakhoz. =D
-Nem megyek, mert pizsiben vagyok. xD
-Ajj gyere már ki. =D
-Deneeem. =D Amúgyis az Rita szobája. =D
-Melyik?
-Az erkélyes. Ahol látnálak. =D
-Jó de melyik? Hol laktok? A, vagy B?
-Ööö B.

Kimegyek az ablakhoz, integetek Zsófinak.

-Nem is a B-ben laktok. xD
-Jahtélleg. xD

Alkottunk ma is. =D

Régebbi bejegyzések »

Sablon: Banana Smoothie. Köszönjük WordPress.

Follow

Get every new post delivered to your Inbox.