Tehát akkor tegnap. Este 6 óra 25 perc. Nagyban készülődök, mert el szeretném érni a vonatot, amihez 5 perc múlva el kéne itthonról indulnom. De még nem vagyok kész. Hirtelen megcsörren a telefon. Zsófi hívott. “Figyi nagyon gyorsan gyere ki a buszhoz! Nem jár a vonat, mert felsővezetékszakadás van, és muszáj busszal mennünk. 30 körül van nálatok!” Pár pillanatig még a sokk hatása alatt voltam, aztán elkezdtem össze-vissza rohangálni a házban – készülődés céljából. Tudni kell, hogy míg kiérek a buszmegállóhoz, az pontosan 11 percnyi séta a házunktól. Apa figyelmes lett a futkározásomra a szobám, és a fürdőszoba között, megkérdezte mi a szitu. =D Hipergyorsasággal elhadartam neki. Átérezte a helyzetem, szal felajánlotta a kocsis szállítás lehetőségét a buszmegállóig. ^^ Tehát így elértem a buszt.
Aztán buszon találkoztunk Áronnal, az ő haverjával: Gabóval, meg Verával. Metróra átszállásnál csatlakozott még egy emberke. Mint később megtudtam Ádám a neve. Gabó haverja. =D Így már hatan voltunk. 3 lány, 3 fiú. Ez szemet szúrt egy becsiccsentett öregembernek is a metróban. Mókás helyzet volt. Vázolnám:
Öregember: [Odamegy a fiúkhoz, és halkan, bizalmaskodva ezt súgja nekik.] Tudjátok a magyar nők nagyon szépek. Jó a mellük, meg a bulájuk. Itt ez a három. Induljatok rájuk!
*** röhögés ***
Öregember: [Kicsit távolabb megy, és már hangosabban mondja.] Na komolyan!
Fiúk: Indulunk már, indulunk… =D
*** röhögés ***
Ezután nyugi volt egy kis ideig, mígnem jött a metró, és a bácsika, meg mi ugyanabba a kocsiba szálltunk. :D Leültünk. Elvoltunk a metrón, hülyéskedtünk, nevetgéltünk egész végig a srácokkal. Bácsika nem zavartatta magát, átordított az egész kocsin: “Kértek gumit? Van ám nálam. Használjatok!” Ekkora hülye embert már nagyon régóta nem láttam. =DDDDDD
Odaértünk a Nyugatihoz, aztán mi lányok leváltunk a “csapattól”, mert Verának feltörte a lábát a cipő, és ragtapaszt kellett venni. [Álindok, csakhogy valamit mondjunk a fiúknak. Valójában női problémájának okán voltunk dm-ben cuccot venni. =D] Ezzel jól elment az idő, meg még utána mosdóra is mentünk, aztán meg nem találtuk a fiúkat. Kiderült, hogy ők már elmentek nélkülünk. -_- Szal mi is elindultunk. A Zp-nél a sorba beállva tapasztaltuk, hogy a Magna Cum Laude az idősebb nemzedék által is szeretett zene. =D Ugyanis nem egy, nem kettő 40-50 éves emberkét láttunk beállni a sorba, illetve mikor már bent voltunk, akkor ott. Egyébként még szerencse, hogy jócskán később kezdődött a koncert, mint a szokásos időpont. Merthogy fél 9 körül értünk oda. Pedig a terv az fél 8 volt. =D
A koncert élvezhető volt, de messze nem volt olyan jó, mint a múltkori [Irie Maffia]. De csak maga a koncert. Az utána lévő rész… Sokkal jobb volt, mint a múltkori! Rohadt jó este volt. Még a partifotóst is odahívtuk, hogy csináljon egy képet rólunk. Mióta fennvan zp.hu-n, kábé már kipakoltam egy csomó helyre. xD Myvip, msn kép, Twitter… De megnyugodtam, mert nem csak én. Zsófi is ugyanezekre a helyekre, plusz még a Facebookra is. :D Ja meg hát én még ugye ide blogra is. ^^ Ki nem hagynám.
![kep_img_45461 Vera, Zsófi, én, Gabó, Áron. =]](http://zsancii.files.wordpress.com/2009/07/kep_img_45461.jpg?w=420&h=279)
Vera, Zsófi, én, Gabó, Áron. =)
Egyébként nekem Ádám tök szimpatikus volt. :D Épp mikor már oda akartam menni, és beszélgetni vagy valami [ami nálam azért már nagy bátorság. csakúgy odamenni egy idegenhez. =D] szalhogy mikor épp rászántam magam, akkor közölte Áron, hogy Ádám hazament. Ezért nincs rajta a képen. Hazament negyed 11-kor… Szóval ebből nem lett semmi. =D Pedig tényleg szimpi volt.
Ja és arra jöttem rá, hogy Áron sokkal jobb fej, mióta nincs suli. :DD De komolyan. Most bírom.
11 után pár perccel leléptünk, mert még villamosozni kellett [,aztán metrózni, mert a villamos amire felszálltunk nem ment a Nyugatiig], és el kellett érni a 23:42-es vonatot. Ez meg is történt. Szépen hazamentünk, miegymás. Apa várt már a vonatállomáson. Így, hogy a 20 perces sétámat felváltotta egy pár perces kocsizás hazaértem negyed 1-re. Itthon még aztán csináltam egy csomó dolgot, mert nem volt kedvem aludni. =D Aztán olyan hajnali 2 körül azért rászántam magam, és lefeküdtem.
Egyébként arra jöttem rá, hogy mekkora kicseszés ez a közlekedés a “vidékieknek”. Szóval a nem pesti lakosoknak. Aki Budapesten lakik, annak jó, mert elmegy bulizni, aztán bármikor hazamehet, mert a bkv rendelkezik külön éjszakai járatokkal. Nincs olyan, hogy utolsó busz, satöbbi. Vagyis van, de ha azt lekésed, akkor nincs az, hogy másnap reggelig nem tudsz taxi nélkül hazajutni… Nekünk meg, akik Bp mellett laknak mi van?? Utolsó vonat 00:42-kor. Előtte is ugye természetesen csak óránként. Az utolsó buszról ne is beszéljek. Az fél tízkor megy… Szal mókás a történet.
Na most el. Fogat mosok, sminket lemosok, egyéb alvás előtti készülődést művelek. Aztán még lehet visszajövök, és leírom a mai napomat is, nemcsak a tegnapi zépét. Majd kedvtől függ. Addig is puszpá mindenkinek. <3


