Zsancii's Blog

Május 12, 2009

jólérzem magam a bőrömben. mondjuk

Kategória: Uncategorized — Címkék:, , , , , , , — zsancii @ 23:12

Bemásolt_adat_9a86

Ma nagyon nem volt jó kedvem a suliban. De természetesen senki nem vette észre… Na nem baj. Egészen délutánig szar kedvem volt. Már előre “féltem”, hogy mi lesz táncon.

És a meglepő? A tánctól lett jó kedvem. =D Pedig mostanában ugye éppen hogy az rontja le a hangulatomat a nap végén. Ma meg az ellentéte: ahogy hazajöttem táncról már tiszta vidám voltam. És hogy ez minek köszönhető? Igazából semmi extrának.

Márkkal most elvileg ugye nem beszélünk. Legalábbis a legutóbbi telefonbeszélgetésünknél (4 napja) ezt beszéltük meg. -_- Mondjuk azóta tényleg így történt. Nem is hallottam felőle. Megérkezek táncra. Odamegyek hozzájuk. [Noncsi, Márk, Vivi] Mert velük vagyok ugye jóban. Köszöntünk mindenkivel, puszi-puszi. Valahogy úgy sikerült, hogy nem Márkkal táncoltam ketteskeként, hanem Ádámmal. Mindegy, lényegtelen, hogy kivel. =D Az a lényeg, hogy nem Márkkal. És ez nem tudom miért, de valahogy jó volt. Ráadásul Ádámmal rohadt jól elvoltunk tánc közben. Ugrattuk egymást, nevettünk egy csomót, meg végigbeszéltük kb. [xD] Tökre meglepődtem magamon, hogy ilyen közvetlen vagyok [mert igazából őt csak látásból, meg köszönésileg ismerem, szal hogy nem szoktunk beszélgetni]. Meg azon is meglepődtem, hogy ennyire jó a kedvem táncon. Ugye ami a mostani állapotokhoz képest igen ritka. =D Ha nem állt volna mellettünk a barátnője, akkor Ádám még azt is hihette volna, hogy nyomulok. x’D [Így utólag visszagondolva. =D]

Büszke vagyok magamra. És Zsófi is megdicsért. ^^ Azt mondta, hogy végre csináltam valami jót is. xD Mert tényleg. Nem mutattam ki, hogy bármennyire is bántana akármi, ami Vele kapcsolatos, sőt. Még jó kedvem is volt. Ő meg csak nézte, hogy mi történik körülötte. Hogy hogyhogy nincs szar kedvem. Vagy mittudomén mit gondolt. Nem is beszéltünk semmit. Tánc végén elköszöntünk, oszt’ jónapot. Nem volt semmi.

Ellenben Noncsival most nagyon jól elvoltunk. Máskor meg vele nem szoktam egyáltalán beszélgetni. Tök jól elnevetgéltünk. Bár nem tudom, hogy a mosolya felém mű-e, vagy igazi… Mindegy is most.

Hazaérkezésem után is még tök jó kedvem volt. Igazából egész este. Míg nem édes jó apukám olyan háromnegyed 11 körül le nem cseszett egy olyan dolog miatt, ami igazából említésre se lenne méltó, csak éppen ma ideges volt, és ki máson lehetne ezt kitölteni, ha nem rajtam? Visszatérve arra, hogy hazajöttem. Rögtön nekiestem újra az angolnak. Rohadtul elegem van már belőle. És huszon akárhányadikán szóbeli vizsga. (Y) Amit köbö most tudtunk meg. Ilyen témákról kell 5 percig beszélni majd, hogy “How should the problem of homeless people be solved?” [Hogy kellene megoldani a hajléktalanok problémáját?] meg hasonló finomságok. Aztán kezdődtek a sorozataim. *.* Szülfel, meg Rúzs és Nyújork. ♥ =D

Nagyjából ennyi volt a napom.

Április 28, 2009

“Nem akaratunktól függ, hogy örökké szeressünk valakit, mint ahogy az sem függ akaratunktól, hogy ne szeressünk.”

Kategória: Uncategorized — Címkék:, , , , , , , , , , , — zsancii @ 22:08

Arra jöttem rá, hogy elég unalmas vagyok így blog téren. =D Na, hát ezen most változtatni fogunk. Bár most nincsen kedvem leírni az elmúlt akárhány napot visszaemlékezve, mert már nem is tudom mi volt velem aznap, szóval ez most hanyagolva lesz. Ehelyett most muszáj lesz ezt a bejegyzést olvasnotok. =D

Angolon kiselőadás. Téma: környezetvédelem. [mert jobb nem jutott volna eszembe... -.- (h5) ] Hosszúság: 2 perc. Kellett volna. Az enyém ezzel szemben körülbelül 1 perc volt, és azt is csak olvastam nagyjából, fel-fel nézve a szövegből, nem kívülről mondtam. Csipi szólt is érte, de nem baj, megvan a 4-es. Németen pedig tz-t írtunk. Hát… nagyszerűen sikerült. Örülök, ha jobb lesz hármasnál.

Tesin meg nem volt Dóri [a tanár], szóval össze voltunk vonva a C-s lányokkal. Nem volt olyan túlságosan jó óra… Beállított a tanárnő minket, B-s lányokat a röplabda-hálóhoz, és azt csináltunk köbö amit akartunk, felénk se nézett. Ebből az következett, hogy az egészet mindenki elbaromkodta, normális ütések helyett belerúgtak a röplabdába, egy csomószor bele se ért senki, nem is lehetett normálisan játszani. Csodás volt. Óra elején meg iskolakört futottunk. Most először sikerült végigfutnom az egészet sétálás céljából való megállás nélkül. ^^ Elegem lett abból, hogy úgy éreztem magam, mint egy nyomorult, mert nem futhatok a térdem miatt. Mivel nem futhatok, ezért semmi kondim nincsen, fél perc után lefáradok, és meg kell állnom. Nahát ezen most változtatva lesz. Becsületesen futom az iskolaköröket már egy csomó hete, annak ellenére, hogy felmentésem van belőle. Ma meg végre sikerült lefutni az egészet egybe. Hát nagyon ügyes vagy Zsani. ^^ Viszoooont fáj is a térdem. Nem is kicsit. De mindegy. Akkor is futni fogok.

Egyébként mikor sétáltam hazafelé suliból, egyszer csak csörög a telóm. Magánszám. Amit általában nem szoktam felvenni, mert.. meeeert csak. =D Tehát. Most mégis felvettem, és így beleszól valaki, hogy szija Zsani, Ancsa vagyok. Mondom kicsodaaa? :D -Hát a Szabó Ancsa. Nem xy Zsani vagy? -Nem, Horváth Zsani vagyok. -Ja, akkor bocsánat, félre ment. Jó, ez nem olyan nagy szenzáció, hogy valaki felhív véletlen, az már annál inkább, hogy miután letettük a telefont, nekem csak utána esett le, hogy a 3. osztályos napközis tanáromat hívták Szabó Anikónak. =DDD A kis mókás harmadikos fejemmel biztos megadtam anno a számom a tanítónéninek, mikor kérte. xD Nem emlékszem már. A furcsa csak az, hogy azóta benne van a névjegyzékébe a számom? [6 éve.] Tök vicces. =D

Tanulnom kéne. Angol szódoli lesz holnap. Tulajdonságokból. (Y) Ilyenek vannak, hogy behízelgő, csökönyös, szőrös-szívű, anyagias, meg ilyen hülyeségek. : DD Amúgy már elegem van az angolból. Most untam meg a nulladik évet. Most kezd elegem lenni a heti 12 angol órából. Mindegy, már nincs olyan sok idő hátra. Mondjuk még mindig jobb, mintha kémiát, meg fizikát, és hasonló finomságokat kéne tanulni. Majd jövőre.

Egyébként ma tánc is volt. 22.-én [ha jól emlékszek] volt Noémi-nap, 25.-én meg Márk-nap. Neki mindenképpen akartam valami névnapi ajándékot, de mivel nem vettem semmit, ezért kerestem itthon egy DVD-t, amit oda tudok neki adni. [Ne szólj le, nem gáz. =D] Amit amúgy még egyszer se néztem meg, pedig szerintem jó lehet. [Lagzi-randi a címe.] Mégis itt porosodik a polcomon. Hát mostmár nem fog. Hogy ne jöjjön ki hülyén, hogy hát ki van bontva, nincs is csomagolása, ezért azt találtam ki, hogy a belsejére odaírom alkoholos filccel, hogy Névnapodra, Zsanitól. ^^ Hát ezt a kreatív megoldást nem tudja senki se utánozni. xD Viszont ha Márknak adok valamit, akkor Noncsinak is kell, hogy ne jöjjön ki extra furán a szituáció, főleg az elmúlt napok történései után. De mivel neki se vettem semmit, és nem volt már még egy elajándékozható DVD-m [xD], ezért azt találtam ki, hogy mivel táncra úgyis apa visz be kocsival, majd megkérem, hogy álljunk meg boltban, aztán veszek ilyen fincsi Milka desszertet. Azt a szívecske alakút. ^^ Ez így is történt. Aztán utána még a kocsiban csomagoltam be. xD

Pár napja amúgy írtam Márknak egy elég csípős emailt. Enyhén szólva megmondtam neki a véleményem erről az egészről. Azt mondta, hogy majd fog válaszolni. Kézírású levélben, mert az “közvetlenebb, és jobban átjönnek az érzések”. Legalábbis ezt mondta. Szóval tudtam, hogy majd ma fogja oda adni. Tánc után hazaértem, és az első dolog az volt, hogy bezárkóztam a szobámba, és elolvastam. Ja nem. Előtte lemostam a sminket a szememről, mert tudtam, hogy úgyis elfolyna… Nem is tudom, hányszor olvastam végig a levelet. Nagyon sokszor. Írtam neki smst. “Köszönöm.” Csak ennyit tartalmazott. Aztán felhívott, de én kinyomtam. Mondtam, hogy nekem most nem megy az, hogy beszéljek vele. Majd holnap. Utána még egy csomót sms-eztünk. Pedig azt mondta, hogy már így is túl sok a telefonszámlája. Amúgy szegény holnap gyomortükrözésre megy. :| :| Tökre fél.

Holnap Beyonce-koncert. ^^ Az a húsvéti ajándékunk anyuméktól. Húgommal megyünk. Már várom. Majd írok róla. ^^

Suhanok tanulni. És még párszor elolvasni a levelet. Pusznyusz.

Március 24, 2009

márciushuszonnégy.

Kategória: Uncategorized — Címkék:, , , — zsancii @ 20:35

Néztem a boldog párocskát táncon. Alig beszéltünk.

Délután meg törit tanultam a csütörtöki tz-re, de még most is alig tudok valamit. A holnapi angol dolira meg még el se kezdtem tanulni. Szal erőt kéne venni magamon. Pedig ma még a sorozataim is lesznek a tv-ben…

Holnap meg muszáj lesz beszélnem Verával. Már tervezem egy ideje. Bár úgyis érzem, hogy sikertelen lesz… Valószínűleg úgyse olvassa most ezt, szóval még amiatt se kell izgulnom, hogy esetleg emiatt is fél évig tartó mosolyszünet lesz…

Léptem el innen. Pás. <3

Február 22, 2009

Márkos dolgok. xD és rohadtsok tanulás.

Kategória: Uncategorized — Címkék:, , , , , , — zsancii @ 15:51

Tegnap volt Márk szülinapi “bulija”. 17 éves lett. Annyira unalmas volt, hogy az már fáj. Hogy Zsófi szavaival éljek: zoknibuli. =D Az egész abból állt, hogy társasjátékoztunk (mellesleg közlöm, hogy sikerült jól leégetnem magam, mikor honfoglalóztunk. =D), filmet néztünk, meg pizzát ettünk. Ebből állt kb az egész buli. Film nézés közben úgy ültünk, hogy az ágyon hárman voltunk. Én, meg Márk, meg Noncsi. És mi lányok ültünk a két szélén. Márk úgy ült köztünk, hogy nem így arányosan középen, hanem persze hozzám közelebb… Így tök közel volt. És akkor miközben néztük az amúgy nagyon érdekes filmet (A címe ‘Bazi nagy film’. (Y) Nagyon érdekes. Többet had ne mondjak róla.), tehát miközben filmeztünk, így egyszer csak megszólal Márk, csak úgy a semmiből, hogy amúgy ő nagyon élvezte az Üresfejűt. Tudni kell, hogy azt augusztusban néztük még együtt a moziban… Akkor még nem gondoltam arra, hogy esetleg több van felőle barátságnál. =D Aztán később beszélgettünk, és ilyet szól, hogy olyan rossz, hogy engem nem engednek el sehova. (Mert a múltkori mozit anyumékra hivatkozva mondtam le.) De ilyen flegmán, vagy nem tudom hogy mondta, mint aki szemrehányást akar tenni, hogy én mindig csak kamuzok… Már nem tudom mit, válaszoltam neki, és akkor erre ilyet kérdez, hogy hogyhogy szinte mindig fennt vagyok msn-en? Hát mondom, nincs igazából semmi programom, meg amúgyse engednének, meg valójában nem is hív sehova senki. Erre ő: “Hát én csinálnék neked programot. :D” Hmm… hát igen. Köszi, nem kérek belőle. Vagyis nem úgy, ahogy ő gondolja. *-)

Ezek után már nem is meglepő, hogy ma este milyen kreatív álmom volt. Éppen moziban ültünk álmomban, amikor is “rám akart mászni” a sötétben. xD Erre én eltoltam, vagy már nem emlékszek mit csináltam, ő meg elkezdett sírni. xD Akár még valóság is lehetne. xD Najó, azért nem. :D Ez is, meg mostanában másfajta tök mókás álmaim is vannak. Nagyon aktív éjszakai életet él mostanában az agyam. xD

Ez eddig mind tegnap esti, illetve éjszaki történés volt. Következzen a ma.

höhö

Elkezdtem szépen olyan 2 óra körül a matek leckémet. Amivel nem boldogultam egyedül, ezért hívtam apát, hogy segítsen már legyen szíves. =D Hát ő is éppenhogy megértette, és éppenhogy tudott segíteni. Közben mondjuk szünetet tartottam egyszer, mert a Gossip Girl-t 3 órakor muszáj volt megnézni, de ha ezt nem számoljuk, akkor röpke másfél-két óra alatt el is készültem a matek házival. Tök jó. És holnap doli, úgyhogy még normálisan meg is kellett értenem. Már előre félek.

Ezután következett 6 óra körül a történelem. Még gyorsan Zsófit is felhívtam előtte, hogy mit kell megtanulni, és hogy adjon erőt. =D Hát megpróbált bíztatni, mesélte, hogy neki 3 és fél órába került előző héten megtanulnia. xD Mert hogy én akkor nem írtam meg a dolgozatot, mert beteg voltam. Tehát nagyon fellelkesültem. Legalább 3 és fél óra töri tanulás. Juhéé! xD Pont erre vágytam. =) Szal elkezdtem. A vége felé már a húgomtól kérdezgettem a dolgokat. xD Mert ő most ötödikes, és tök ugyanazt veszik, mint mi. Kb olyan fél 10 körül mentem fel újra msn-re, azaz akkor végeztem vele. De legalább úgy érzem, hogy tudom. Ami törinél nálam ritka. =D

höhö2

Amúgy mindig ilyenkor van lelkiismeretfurdalásom… Hogy mindig vasárnapra hagyom a tanulnivalókat. Tudom, hogy akkora hülye vagyok emiatt, de mégis mindig ezt csinálom. És ez csak ront ilyenkor a kedvemen. Itt stresszelek egészen reggel óta, hogy nem leszek kész. Persze az a nagyon okos fejem nem tudta volna tegnap, vagy pénteken elkezdeniiii… Neeeem…. Mindig ilyenkor kell. :S

Egyébként miközben épp a törivel szenvedtem, kaptam Márktól egy sms-t. Hogy köszöni, hogy elmentem, reméli jól éreztem magam, és köszöni az ajándékot is, nagyon tetszett neki. (Egy dvd-t vettem. Nem volt jobb ötletem. -.-) Ezután konkrétan sms-parti volt kettőnk között. xD Nem tartozik mindenkire, hogy miről beszéltünk. Deee… mit ne mondjak. Izgalmas volt. xD Jóval ezek után, mikor már végeztem a tanulással (21:30) felmentem msn-re ugye. Ő rejtve volt, és rámírt. Hogy jól esett neki, hogy sms-eztünk! Hát mondom úúúristennn…. -_- Erről se mondanék többet. Nagyon nem értem amúgy a logikáját. Mindegy.

És ezt most mind úúúgy, de úúúgy elmesélném Zsófinak. *-* De nemtud msn-re jönni, mobilon meg nem fogom felhívni, és ilyen témákkal zaklatni, mert a falakon minden áthallatszik. O_o És ez az egész nem tartozik anyumékra. =D De holnap meg már nem fogok emlékezni mindenre, és nem fogom tudni elmondani Zsófinak az egész sztorit. Na mindegy, majd lesz valahogy. :P

Február 7, 2009

Ha a kacsa nem tud úszni, nem a víz a hülye. O_o

Kategória: Uncategorized — Címkék:, , , — zsancii @ 23:45

Hát ez nem jött össze. =D Elterveztem, hogy fúú, most van blogom, maaajd minden nap fogok írni bele, meg normálisan vezetem, meg kiírok magamból mindent, erre nem is írok napokig. =$ De mostmár, hogy az elején így elterveztem ezt, szinte kötelességemnek érzem azt, hogy hű maradjak a “céljaimhoz”. xD Szóval írok.

Igaz, egyáltalán nincs is mit. Mert nincsen semmi olyan nagymértékű történés, amit le lehetne írni és el lehetne mesélni. Továbbra is mindennaposak a nagy veszekedések itthon. Továbbra is  fennáll a Márk-szitu. =D Igaz a mozit lemondtam. Mondván, hogy nem engednek el. Ami valójában igaz is lehetne, mert neki is mondom néha, hogy megint anyumékkal veszekedtem. Viszont azóta, hogy mondtam neki, hogy nem tudok menni, azóta Noncsi, akivel ő is jóban van, meg én is (a bemutatós bejegyzésem eleji képeken a frufrus lány. =D) szal azóta Noncsi folyamatosan kérdezi, hogy mit csinálok hétvégén, hol leszek, meg ilyesmi. O_o Kicsit se feltűnő mondjuk, de nem baj… Meg ma este kaptam Márktól sms-t is. Hogy akkor jövőhét szombaton lenne-e kedvem. Visszaírtam neki, hogy barátokkal mindig van kedv mozizni. xD Jó, tudom, szar szöveg, de most megteszi. Remélem leesik neki. =D

Egyébként már ma megcsináltam minden írásbeli házit. =O Tiszta büszke vagyok magamra. xD Najó, azért annyira nem. Mert angolból 2 (kettő) A4-es oldalnyi szó van feladva keddre, mert szódoli lesz. O_o Két oldal! És tök jó, mert még kinyomtatni se tudom, mert nincsen tintapatronunk. Szal gépről, a monitort bámulva fogok majd angolt tanulni. xD Még el se kezdtem. Majd holnap.

gyertyaEgy csomó ünnep volt mostanában. =) Csak mivel nem írtam, nem tudtam ezt az információt aznap megosztani veletek. :D Tehát volt egy Imi-szülinap 5.-én. Boldog tizennégyet. =D Dóri-névnap is volt 6.-án. Neki is boldogot. =D Atiss barátnője pedig 16 lett febuár negyedikén. Nem tudom ő hogy került ide, de leírtam. xD Hepi tizenhat neki is. =D Mindenkinek mindenféle boldog napot. x) Jaaa ééés majdnem elfelejtettem. Farkas Sebastian barátunk. ^^ Ő az egyik emberke az oltogatósak közül. Aki mellesleg először kamuképet küldött, aztán elvileg 17 éves volt, januárban meg azt mondta, hogy maaajd akkor fogja betölteni a tizenhetet. És mikor mondtam neki, hogy elvileg ő már egy éve tizenhét, akkor még nekem mondja, hogy biztos rosszul emlékszek. =D Hátaha, valószínűleg. Ha kamuzik valakinek, tartsa már észben, hogy mit. =DD Na tehát myvip szerint február 9.-én ő is betölti a tizennégyet. :P (Ami tudni kell, hogy szerinte véletlen van elírva. /mert biztos olyan nehéz neki átírni/) Nembaj, elnézzük neki. Szánalmas kisgyerkőc. :)

Ma volt a tv-ben az Elektra nevezetű film. (: Elterveztem, hogy megnézem. Mert annak kellett öltöznöm gólyatáborban. xDD Mindegy. Szerintem tök jó volt. Nézzétek majd egyszer meg ti is. *.*

Január 21, 2009

rosszagép. O_o

Kategória: Uncategorized — Címkék:, , , , — zsancii @ 17:30

Ajj. Elcsesződött a gépem. Be akartam kapcsolni, és bekapcsolás alatt egyszer csak kikapcsol a monitor, és kiírja, hogy nincs jel. -.-” A gép meg ugyanúgy megy tovább, azt meg nem lehet kikapcsolni, csak úgy, hogy kihúzom a konnektorból. Szóval tök jó. Elvileg negyed órán belül ide kell érnie a számítógép szerelőnek. Egyébként ez a gép, amiről most írok, ez anyuméké. De marha jó, mert itt nincsen semmim. Se zenék, se képek, se semmi! A monitor meg nagyon trendi. 800*600-as óriásképernyő. Nem is látom normálisan ezt az oldalt se, mert így össze van nyomorodva, a honlap meg gondolom nem ilyen kicsi képernyőre lett tervezve, és a fele szöveget nem is látom, amit írok. O_o Majd mellékelek képet a bejegyzés végén. xD Szóval az esetleges elgépelésekért nem vállalok felelősséget, mert kb nem is látom mit írok. (Y) xD

Tegnap amúgy ezért is nem írtam. =D Mert mikor akartam, és mikor jutott rá időm a leckék és tanulások után (23:05) akkor már nem igazán akartam anyáék hálószobáján keresztül bejönni a dolgozószobába, és bekapcsolni ezt a gépet, és gyorsan megírni az aznapi dolgokat. xD Álmos is voltam. Szóval erről ennyit. =D

Fú, ma vicces nap volt. ELVILEG mindenkit baszogattam. =D Igen Vera, tudom, hogy olvasod. xD Igazán nyugodtan hagyhatsz egy hozzászólást a véleményedről, ha szeretnél. =D
Amúgy szerintem nem. Csak hozzáteszem mellékesen. :)

A lényeg. A matek tz-nk Zsófival olyan ötös lett, hogy csak na. xD Tegnap történt, dehát tegnap nem írtam, szal most elmesélem. xD A lényeg az volt, hogy kb az egészet együtt csináltuk meg Zsófival. Halálkuss volt az osztályban, senki, de tényleg SENKI nem beszélt, és mi ketten mégis végigsuttogtuk az egész órát. =D Jaés az egyik függvényt Zsófi nem tudta megrajzolni, és mikor én kész voltam, akkor még ki is cseréltük a lapjainkat, és Én rajzoltam meg azt neki, aztán még vissza is cseréltük, de a tanárnak még EZ se tűnt fel! =D Tiszta vicces. Nagyon pro-k vagyunk. xD

Rájöttem – már megint – hogy egy csomó leckém van még. Csak olyan rossz, mert délután nincsen erőm elkezdeni őket, aztán meg ilyenkor elfelejtem, vagyis hát pontosabban csak ilyenkor jut eszembe, vagy még később, és ilyenkor meg már azon izgulok, hogy nem leszek kész vele estig. xD Mert ma még lenne egy csomó dolgom. Ugye jön a gépes, hajat is akarok mosni, magazint is akarok olvasni (ami valljuk azért be, nagyon fontos xD) meg nemtom. Még egy csomó minden. :D És akkor még a leckék is. Remek, csak gratulálni tudok magamnak. :)

Na most ennyi. viszonlátásra. x)

na tessék. xD itt a mellékelt kép. xD

na tessék. xD itt a mellékelt kép. xD

Január 19, 2009

you’ll be right here with me… vagynem.

Kategória: Uncategorized — Címkék:, , — zsancii @ 22:46

photograph-i-print-c12185602

Sikítani akarok. Egy rohadt nagyot AKAROK sikítani. Óriásit. Úgy, hogy senki ne hallja meg, aki körülöttem van…. Egyedül Én akarom hallani. Hiába próbálnám bárkinek is elmondani, hogy mi a baj.. nem tudom. Mert nem lehet elmondani. Addig nem, amíg még én se tudom pontosan, hogy mi a bajom. Amíg én se tudom, hogy miért bánt, hogy mit is érzek, hogy miért foglalkoztat ennyire, és hogy miért akarok sikítani, addig kár bárkinek is megpróbálni elmondani. Nem tud segíteni. Akartam erről vele beszélni. De nem. Még időben rájöttem, hogy nem. Össze-vissza érzek mostanában mindent, korábban már leírtam. És ez szokatlan.

Őszintén szólva nem igazán izgat, hogy nem érti senki, amit most írtam. =$ Csak muszáj “kiadni magamból”, és legalább tudjátok, hogy nagyjából mi van velem most. Már akit érdekel ugye…

Egyébként most még angol házit kéne csinálnom. De konkrétan azt se tudom, mi a feladat. Nem baj, majd megoldom valahogy. Amúúgy törin röpdolit írtunk. Kb ki se nyitottam a könyvet. Azt se tudtam melyik birodalomról tanultunk a múlt órán. xD Szóval féltem rendesen. xD Ez a dolgozat még karó se lett volna. =D Ilyen nullás szintű. De teljesen megnyugodtam -és még szerintem sokan mások is- mikor azt mondta mélyentisztelt Kozma Éva tanárnő, hogy csak az adja be, aki akar jegyet szerezni. :) Németből meg egész jól sikerült a tz-m. Sokkal nehezebbre számítottam. Még mindig suli: matekon is írtunk volna témazárót. Deperszeee a tanár ilyenkor késik. =D Szal nem írtuk meg. Majd holnap. Osztályfőnöki helyett. 6. órában. -_- Mondhatom: tényleg sokkal jobb, mintha ma írtunk volna. Úgy gondolod túlsokat írok az iskoláról? Kit érdekel? =D Nekeeeem… fontos a jövőm! xD Kövesd a példám. xD

Nincsen több mondanivalóm. Vagyis lenne. De az első bekezdésben írt okok miatt ezt nem tudom megfogalmazni. Nabumm.

További jó estét. :]

Január 17, 2009

győri és tényői rajok. x’D

Kategória: Uncategorized — Címkék:, , , , — zsancii @ 23:59

Egész jó volt ez a napom. Tanultam a hétfői német tz-re. Úgy érzem tudom. Bár a gyakorlásnál is már úgy éreztem, és mégis volt egy csomó hibám, mikor leellenőriztük. : S Filmet is néztem. “Egy fiúról”. Tök jó. Ilyen elgondolkodós, vicces, romantikus. x) Szeretem az ilyen féle filmeket.

Ma egy csomót beszéltem Atissal. Először elkezdett szomizni. Barátnője miatt. Olyankor sose lehet belé lelket önteni, mikor rájön a rosszkedv. =( Aztán egy idő után elmúlt, és tök jól elbeszélgettünk. Mostanában sose volt témánk, sose tudtunk miről beszélni, és állandóan, tök hamar elment msn-ről. Ilyen este fél kilenc körül általában. De ma jó volt. Háromnegyed 12-ig fenn volt. ^^ Délután több órán keresztül először aknakeresőztünk, aztán dámáztunk, aztán pasziánszoztunk. xD Elvoltunk. Olyan volt, mint régen. Régen… még nem is ismerem egy éve. :) Nem tudom, miért esik ilyen jól, de tényleg így érzem. Máshogy is köszönt el, mint szokott, meg tényleg olyan volt, mint régebben, Dia előtt mondjuk. Teljesen boldog vagyok, és nem tudom miért, ez a vicces. xD

Egyébként ma találtam egy “érdekes” videót. Szeretném megmutatni. Nézzétek. Véleményeket szívesen várok. xD Felhívnám a figyelmet a következő részeire a videónak:
-Hány Világháború volt? -Három.
-Hol van a berlini fal? -*hatásszünet…gondolkozik…* Izrael?
-Hány Eiffel-torony van Párizsban? -Körülbelül tíz.
És még hasonlók. Tessék megnézni. xD

Ma délután-estefelé óriási oltóparti volt msn-en. xD Az egész ebből indult:

яєтяσ(*)яя™®:Dραяту αя¢ Đáνιdкαα:Dяя™®(*)яєтяσ üzenete: szija
яєтяσ(*)яя™®:Dραяту αя¢ Đáνιdкαα:Dяя™®(*)яєтяσ üzenete: küldesz zenét?
Zsancíí üzenete: szija
Zsancíí üzenete: bocsi, most nemtudok, nagyon lassú a gép. kb senkinek nemtudok semmit xD -_-
яєтяσ(*)яя™®:Dραяту αя¢ Đáνιdкαα:Dяя™®(*)яєтяσ üzenete: kössz
Zsancíí üzenete: nemtehetek róla -.-”
яєтяσ(*)яя™®:Dραяту αя¢ Đáνιdкαα:Dяя™®(*)яєтяσ üzenete: jó leszarom bazdmeg a zenéidet ennyi csá
Zsancíí üzenete: csak sajnálni tudlak. :)
яєтяσ(*)яя™®:Dραяту αя¢ Đáνιdкαα:Dяя™®(*)яєтяσ üzenete: hát én is tégedLOL
Zsancíí üzenete: egészségedre. ;)

És akkor még próbált egyedül beszólogatni, de nem igazán ment neki. =D Aztánmeeeg. Behívta közösbe a barátnőjét. A 13 (!) éves nagyon kemény barátnőjét. És már ketten próbáltak vagánykodni. Fúha. =D Eközben én Atissnak is másolgattam, meg Iminek is néhány beszólásukat. =D (mint például “te kis lotyó ne keménykedj” és egyebek) Aztááánmeg -egyre izgalmasabb- behívta még 2 haverját. xD Mondom oké, akkor én is Atisst. =D Mert kérte is közben, azt mondta, hogy olthatnékja van. xD Szóóval hatan voltunk. Mindezt ugye csak azért, mert nem küldtem neki zenét. xD Röhej. Igaz, hogy lesüllyedtünk szegény szánalmas emberkéknek a szintjére, de nem baj, élveztük mindketten. xD Ennyit a délutánomról. =)

Azt hiszem most viszont megyek aludni, mert szombat este van, de már csak egy emberrel beszélek. O_o Furcsa. :)

Január 11, 2009

tv-mánia *.*

Kategória: Uncategorized — Címkék:, — zsancii @ 23:32

fúha. xD

fúha. xD

Ma tanultam egy csomót. Házik is, meg elméleti dolgok is. Aztán rájöttem, hogy még több van. xD Tiszta mérges voltam. xD Teljesen jól beoszottam az időmet, tökbüszke voltam magamra, erre felhívnak, hogy én már azt megcsináltam-e, meg hogy mikor írunk. Aztán meg azért hívtak fel, hogy mi legyen a közös csoportmunkákkal, ami holnapra kell. Merthogy én azt is elfelejtettem. xD Namindegy. Mindeközben én a Cool-on próbáltam nézni a Gossip Girl című sorozatot. =D (Ami tudniillik a Bad Girl könyvekből készült.) Magyar nevén Pletykafészkek. -_- Hát mit ne mondjak, fanáziadús címet tudtak neki adni. Akkor már maradt volna az angol…

Este meg Számkivetettt-et néztem. *.* Úgy szeretem azt a filmet. Tulajdonképpen az ilyen lakatlan szigetre kerülős-túlélős filmeket általában szeretem. =D Mert a másik nagy kedvencem a Kék lagúna 1-2. Az is olyan jó. :) Nade vissza a Számkivetetthez. Nem volt reklám. =O Amivel most a Budapest Bank (mert az támogatta xD) jól kicseszett velem. xD Merthogy én reklámban akartam elmenni fürödni, meg vacsizni, meg ilyesmi. De ezt nem tehettem. Kihagyni akár egy percet is… Nagy vétség. :D Naszóval vége volt fél 11 körül, én még akkor mentem a dolgaimat csinálni, és még utána írtam meg egy csomó leckét. xD Sebaj, gratulálok magamnak.

Egyébként mikor meg unatkoztam, akkor elővettem a régebbi naplóimat a szekrény mélyéről. Régen tök vicces volt. =D Mindig írtam kb 3-4 hétig folyamatosan, aztán valami miatt mindig abbahagytam. Meg tök furi volt így visszaemlékezni a dolgokra. =D Teljesen más blogot, és naplót írni. :)

Mára ennyi. viszlát.

Január 7, 2009

eltelt még egy nap. ugyanúgy, mint a többi.

Kategória: Uncategorized — Címkék:, , , , — zsancii @ 17:52

legalább egy kis nyári hangulat legyen.
legalább nyári hangulatú a kép.

Ez a mai nem volt a legjobb napok egyike. Suliban egész végig szinte remegtem, folyamatosan fáztam. Felemelő érzés, próbáljátok ki… A legjobb mégis az volt, mikor hazafelé indultunk, és már a kijáratnál lefagytunk. Perszeee, a busz is ilyenkor késik. Izomlázam is van a tegnapi tesitől. Sebaj. Reggel ráadásul későn keltem fel. Nem volt időm normálisan elkészülődni se. Ezért napközben elég slamposnak éreztem magam. Hát igen, lehet hogy az voltam. Elég valószínű. xD Infón kb bealudtam. Komolyan, már csukódott le a szemem. O_o Ma tudatosult bennem, hogy szombaton is be kell majd menni. Egyszerűen fantasztikus. Ja és rájöttem még arra is, hogy egy lusta szar vagyok. Ezt nem részletezném a továbbiakban.

Zsófival amúgy ma azon vitatkoztunk, hogy a trójai faló (mármint a számítógépes), az valójában egy valami, ami falja a dolgokat, vagy egy lovacska. x’D Éshogy úgy kell-e mondani, hogy falovat, vagy úgy, hogy falót? Nem jutottunk megoldásra. =D Látszik mennyire értünk az informatikához. Ez van, így kell szeretni. xD

Attila nap van. Írtam angolon boldognévnap sms-t Atissnak. (legjobb fiúbarát.) Persze nem válaszolt. Mit is vártam? Gondolom nincs pénze a mobilján, mert Diácskájára mind elköltötte már. Régen tökjó volt. Csak úgy írt egy sms-t, és jól elvoltunk. És érdekes módon akkor mindig volt pénze a telóján. Pedig tényleg sok üzit küldtünk egymásnak. Mindegy, ezen kár rágódni/gondolkozni.

Napközben egy csomó ötletem van amúgy, hogy mit írjak majd ide, meg mielőtt elkezdem írni, még akkor is van, de mikor itt vagyok, és produkálni kéne valami értelmeset, akkor már nem tudom normálisan kifejezni magam. Érdekes. xD Még meg kell szokni, majd belejövök. =D

Nemsokára megjön anyum, és megkértem hogy hozzon nekem a Mekiből kaját. Szóóval mindjárt rávetem magam a BigMac-re. *_* Úgyhogy most távozok. Enni, és törit tanulni. bájbáj.

Régebbi bejegyzések »

Sablon: Banana Smoothie. Köszönjük WordPress.

Follow

Get every new post delivered to your Inbox.