Tök boldog vagyok most. =D Detényleg.
El vagyok tiltva éppenséggel a géptől. [Most is csak egy órát könyörögtem ki, hogy tudjak írni ide, meg Imcinek tudjak szólni, hogy miért nem vagyok msn-en *.*] Éééés annyira unatkoztam ma délután, hogy megkértem apát, hogy vigyen be a DunaPlázába, mert amikor Márkkal voltunk, akkor az egyik kirakat nagyon tetszetős volt, és most el akartam menni megnézni, hogy mi újság arra felé a boltban. =) Tehát elmentünk délután. Bementem az Invázió nevű boltba, és vettem egy felsőt. 990 forintért!! =D Eredetileg csak ez az egy üzlet volt a cél, és mehettünk volna is haza, de apa ilyet szólt, hogy ő azt hitte, hogy most elindulunk többféle boltba is vásárolgatni. Hát mondom, nem baj, hogy erre számított, akkor ez is lesz. =DDD Tehát elcipeltem a Westendbe is, hogy benézzünk a New Yorkerbe. Tök véletlen megláttam egy nadrágot. Citromsárga csőnadrág. Álmaim nadrágja volt az… ahww… xD Dekomoly. Bevittem felpróbálni egyet, de nagy volt a csípőjénél. Következő fordulóra már egy eggyel kisebbet is, meg egy kettővel kisebbet is bevittem a fülkébe. =D Mind a három méret teljesen ugyanakkora volt mindenhol, csak, és kizárólag a csípőjénél voltak változások. O_o Ami azért szerintem fura. De az egyik tökéletes volt. Annnnnnnnyira nagyon tetszik ez a nadrág, hogy úúúú. =D Majd csinálok képet is. xD
Hazafelé menet még a Rossmannba is beugrottunk. Vettem egy szempillaspirált [700 forint! O_o =D], pink színű púderpamacsot, vagy vattát, vagy nemtommiaz, meg még húgom is vett dolgokat, mert persze ha én el akarok menni valahová, neki is feltétlenül jönnie kell. Mondjuk az, hogy mit vásároltam nagyon érdekelhet most mindenkit. =D Deee most tök jó, mert minden 1000 ft után adnak egy pontot. És össze kell gyűjteni 15 pontot, és akkor utána lesz kedvezmény. És nem tudom mennyi ideig, de most dupla pontot adnak. :D Szal tök jó, mert egy vásárlásra kaptunk egyből 4 pontot. =D
Egyébként tényleg rohadt jó a nadrág amit vettem. Denagyoooooon. *.* Hazértem, és rögtön elkezdtem szegény anyumat idegesíteni azzal, hogy “Kééépzeld el, milyen marhajó nadrágot találtam!” =D És már tök régóta akartam ilyet. Még egy régebbi blog bejegyzésemben képet is tettem egy sárga naciról. És ez most tök hasonló, szal tényleg maximálisan boldog vagyok.^^
A töri tz-m meg szerintem nagyon jól sikerült. =) Ahhoz képest, hogy sokkal több időt terveztem a tanulásra, szerintem egész jól sikerült. 4-es biztos lesz, de nem kizárható az 5-ös sem. ^^ Zsófi annyi puskát csinált, hogy én csak ott tátottam a számat. :O Tenyere, lábszára, mobilja hátulja, ipodja hátulja, régi mobilján is voltak ragasztott cetlik, akkor még puskatoll, és tolltartó. =D Jaaaameg az ablak mellett ülünk, és szünetben még az ablaknál a falra is felírt valamit. x’D Meg biztonságból felmondta magának az anyag egy részét a mobiljára, és órán simán le tudta volna hallgatni fülhallgatóval. x’D De ezzel a lehetőséggel nem élt. =D Mert azért ő is tanult, és bőven elég volt neki a többi puskázási módszere, amit előkészített. xDD
Megyek, letelt az egy óra, amit gépezésre kaptam. Nem tudom mikor leszek majd megint… -.- Puszpá. =)


