Péntek:
Ahhoz képest, hogy tudtam, hogy reggel rohadt korán kell majd kelnem, előző este háromnegyed 11-ig tök nyugodtan elSMS-ezgettem Márkkal. Írta, hogy hiányzok neki. Hát egészségére. Aztán elaludtam. 4:40-kor csörgött az ébresztő. Elképesztő frisseséggel kikeltem az ágyból, és elkészültem, összepakoltam a cuccomat, aztán apa odaszállított a Gyártelephez a vonatállomásra.
Úgy gondolom túl részletesen nem kéne leírkálnom az eseményeket, mert gondolom senkit nem érdekel, hogy ki mellett ültem a vonaton, meg ilyenek. Úgyhogy ezeket megpróbálom hanyagolni.
Megérkeztünk Egerbe. Először elsétáltunk a templomig. Megnéztük, szép, oké. Aztán mentünk a várhoz. Az ebédem egy kürtös kalács volt. 500-ér’. De nem volt mást tenni, nem volt kajám, és más élelmiszer-szerzési lehetőség meg nem volt, hát vettem. Amúgy finom volt. A várban alig néztünk körül. Egy csomót csak ültünk, és vártunk, és beszélgettünk. A tanárok meg seholse voltak. Elnyelte őket a föld. De mi azért örültünk neki. Vége a várnézésnek, mentünk vissza a Főtérre, vgy Dobó tér, vagy nemtom mi annak a neve. xD Volt 2 és fél óra szabadidőnk, amit úgy töltöttünk el, ahogy akartunk. Dórival, Verával, meg B. Zsófival mentem egy kis boltnézegető túrára. Jameg beugrottunk a Mekibe is. Vettem egy csodás hajráfot. Ójee. Aztán letelt a szabadidő, meg minden, elsétáltunk a buszpályaudvarig. Ott felszálltunk, és a buszocska levitt minket Bükkszékre. [Vagy fel? Mind1. =D]
Először is. Ahhoz, hogy a szállás bejáratához érjünk [=egy nagy kapu, rajta Ifjúsági Szálló felirattal] köbö 6 percet kellett sétálni dombnak felfelé. Aztán magát a szállást is úgy kell elképzelni, hogy egy rohadtnagy terület, tele fákkal, és az egész a domboldalon épült. [lásd: kép =D] Mire a bejárattól elmegy valaki a leghátrébb lévő házig, az legalább 4 perc. [És persze melyik a mi házunk? A leghátsó.] Kevésnek tűnik így a 4 perc, de az sok. =D Jameg nem csak az idő, hanem mire felér az ember, szabályosan kifullad. xD Vagy lehet, hogy ez csak rám, és a csodás állapotban lévő kondimra volt jellemző. Na mindegy. Elfoglaltuk a szobákat. Összetoltuk az ágyakat, mert hatan 4 ágyon kívántunk este aludni. Na vajon mik voltak az eltolt ágyak helyein? Döglött csótányok, bogármaradványok, és egyéb fincsi cuccok. Guszti. =) Mind a két éjszaka, amikor ott aludtunk társunk volt egy óriási molylepke is, amit kétszer is lecsaptunk, és megnyugodva tapasztaltuk, hogy meghalt, dehát valahogy mégis újraéledt az este folyamán.
Vacsi után a tanárok csináltak valami vetélkedő fajta dolgot. Kaptunk egy 4 oldalas feladatsort, és meg kellett oldani. -.- Különböző “játékos feladatok” voltak rajta. Mikor ennek vége volt felmentünk a szobákba. Zsófi hozott magával hangszórót, szal tök tuti volt, hogy van zenénk. Csaptunk is egy kis magándiszkót. Hárman-négyen mi lányok elkezdtük ott magunkat rázni, meg táncikálni, hasonlók. Jól éreztük magunkat. Nem zavart, hogy a fél osztály ottvan a szobánkban, és csak bambán ülnek, és néznek minket… =D Aztán valahogy esett a hangulat.
Olyan fél 11 körül Márk hívott. De még mielőtt felvehettem volna, letette. -.- Szal vissza kellett hívnom. Beszéltünk egészen pontosan 13 percet. Ilyetszól, hogy már köbö 10-szer látta azt a dvd-t, amit tőlem kapott. Kérdezem ennyire tetszik? Mondta igen. Erre kérdeztem tőle, hogy most ezt hogyhogy megemlítette? Válasz: “Hát mert te még nem is láttad. Pedig tőled kaptam. Megnézhetnénk majd valamikor együtt nálatok.” Ahhhhha. Jó. Anyád. =) Erre azt válaszoltam, hogy hát szerintem nem kéne… Ezután több percen keresztül az volt a téma, hogy miért nem. Mert folyton ezt kérdezgette. Hát nem igaz már, hogy nem jön rá magától… Mindegy.
Az este további részében már nem történt semmi érdekes. Legalábbis most így már nem emlékszek. Olyan hajnali 2 körül kerültünk ágyba.
Szombat:
Fél 9-kor a reggelire már úgy kellett menni, hogy tudtuk, hogy utána rögtön indulunk a Siroki túrára. Ami 10, ismétlem TÍZ kilométer. Egy kicsit uncsi, és egy ici-picit fárasztó volt ennyit sétálni. De még élek azért. Mikor már ott voltunk, akkor mentünk egy étterembe kajálni. Mert meg volt előre rendelve, hogy ne kelljen ezért rögtön visszamenni a szállásra. Egyébként itt is rántott hús volt, meg tegnap vacsorára is. Változatos. ;) =D
Egyébként az idő mind a három napon keresztül borzasztó volt. Tök hideg volt napközben is, meg éjszaka is. Mikor kaja után elindultunk egy buszmegálló felé, hogy ne kelljen visszafelé is laza 10 km-es sétát tenni, akkor meg még az eső is elkezdett esni. Délutáni programnak strand volt betervezve. Csakhogy ugye esett az eső… De aki akart, az még így is mehetett. Mert elvileg volt melegvizes medence. Hát a 36 fős osztályból konkrétan hatan mentek. =D Addig mi, akik otthon maradtunk nagyon jól elszórakoztunk. Körmöt festettünk, meg hajat csináltunk. Mindenki mindenkinek. Mókás volt. x)
Vacsi után meg megint mindenki a mi szobánkba gyűlt össze. Előkerült a pia. Vodka, boroskóla, megmég nem tudom mik. Szánalmas, hogy nem lehet anélkül jó egy osztálykirándulás, hogy inni kéne. Most ez ennyire fontos? Ennyire szükségesnek érzik? Most ez a menő? Hát tényleg nagyon trendik. Hiper-szuper trendik. Az még nem is lenne baj, hogy kicsit “iszogatunk”. Merthát azért senki se a mennyből esett le. Nem vagyunk anyuci jókislányai. De az, hogy két lány osztálytárs seggrészegre issza magát… már több, mint elkeserítő. Az külön kurvajó, hogy aztán meg még nekem passzolják le őket, hogy vigyázzak rájuk. Én itattam le őket, vagy mi?? Nem volt dolgom még becsicsentett emberkével. Azt se tudom, hogy kell ilyenkor “viselkedni velük”. Vagyszóval értitek. =D Elég érdekes helyzet volt. A tanárok meg már vacsi után ránk se néztek. Nem igazán érdekelte őket, mi van velünk.
Aztán mikor ez az ügy elsimult átjött pár lány hozzánk dvd-zni, mert a fiúktól kölcsönkértük a hordozható dvd-lejátszójukat. Már annyira fáradt voltam, hogy nagyon. Dehát mindenki ott volt nálunk, nem lehetett aludni.. Már 1-kor köbö csukódtak le minden egyes másodpercben a szemeim. De azért 3-ig fennvoltunk, és filmet néztünk… (Y)
Vasárnap:
Mára már nem volt semmi program. Reggeliztünk, aztán a csomagokkal együtt elkezdtünk sétálni hazafelé. A 3, illetve 6 perces domboldalon, aztán még egy csomót a buszmegállóig. Ott jó sokat vártunk. Aztán a pályaudvar. Már köbö leszakadt a vállam. A vonat egyébként hiperszupcsi volt. =) A legújabb fajta volt. Minden megállónál a kövi állomás bemondásával, digitális kijelzőkkel, piros kinézettel, kultúrált, nagyon tiszta wc-vel, egybelévő vagonokkal, kamerával a graffiti ellen, és hasonló modern dolgokkal. =D Nem is utaztam még ezelőtt ilyen vonaton. Bár amilyen sokszor én vonatra szállok…
Ahogy beértünk a Keletibe elkezdett szakadni az eső. De valami brutális módon. =D Hógolyó méretű esőcseppek hullottak. xD Köbö elázott a cuccunk, míg kisétáltunk a trolimegállóig. Ahol is várni kellett, szal mi csak áztunk, és áztunk. Felszálltunk a trolira. Tömve volt. Alig fértünk el. Nagyon új jármű volt. A középső álló résznél úgy egy fél méteres lyuk tátongott azon a fekete ide-oda csuklódó bigyón. Magyarul beesett ránk az eső. Külön jó, hogy minden egyes fordulásnál, amikor a busz tetején álló víz megmozdult, akkor ezen a lyukon körülbelül fél liter víz csak úgy bezúdult. =D Szegény Zsófira egyszer úgy ráömlött az egész, hogy.. mindenki el tudja képzelni. =D
Olyan délután 2 óra körül értem haza. Ebédeltem [nokedli. egyik kedvenc.], aztán megnéztem a Gossip Girlt. Ezután lefekedütem aludni. Nagyon jó alvókám van. xD Ugyanis fél 9-ig fel se keltem. Először, mikor felébredtem már az jutott eszembe, hogy “Úristen, reggel van, átaludtam egy egész napot”. De aztán rájöttem, hogy még este van. Lementem enni, aztán hajat mostam. Ezek a tevékenységek nagyon sokáig elhúzodtak. Már negyed 12 volt, mikor eszembejutott, hogy esetleg német leckét kéne írni. De ekkor még a törölköző a vizes hajamon volt. Úgy döntöttem nem baszakszok most hajvasalással. Felkontyoztam, megszárítottam, és eldöntöttem, hogy holnap [hosszú idő óta először] göndör hajjal fogok suliba menni. Kicsit hosszú lett ez az írás, úgyse olvassák végig szerintem sokan. =D Szóval most suhanok vissza németezni.
pápuszi.
[Egyébként meglátszik, hogy fáradtam az írásban. xD Minden egyes nap története rövidebb lett. =D]




