Zsancii's Blog

Július 22, 2009

nem is tudom, mi legyen a cím. =)

Kategória: Uncategorized — Címkék:, , , , , — zsancii @ 20:05

Fúú de eltűntem. :$ A táborról nem írok. Nagyon-nagyon-nagyon sok mesélnivaló lenne. Illetve de, mégis írok egy kicsit. =D Ez az egy hét tökéletes volt 3 új barátság szerzésére. Vivi, Orsi, meg Alíz. Ezek közül is Alízzal nagyon-nagyon jóban lettem. Tényleg nagyon jóban. Táborban egy csomószor hajnalban [1-2 körül] kimentünk sétálni az utcára, és beszélgetni, vagy egyszerűen csak leültünk együtt a lépcsőre, és dumcsiztunk, meg ilyenek. =) ♥ És hogy mi hozott össze minket? :D:D:D:D:D Vicces, de Márk. Nem konkrétan ő. Csak a téma. Egyik este nagyon bizalmaskodó kedvünkben voltunk mindketten, és elkezdtünk mesélni róla egymásnak. Először én. Kábé mindent elmondtam neki róla. Ekkor jött a hidegzuhany, amire marhára nem is számítottam. Alíz olyanokat mesélt, hogy fúúú. Kábé már az egész tánciskolánál bepróbálkozott Márk. Mindenkivel kavart valamennyit. Alízzal kábé ugyanazt csinálta, mint velem. Ugyanazt! Szánalom, könyörgöm, szánalom! :D Még a dumái is ugyanazok voltak… Még a programok is. Még a sétálások helyszíne is ugyanaz volt mindkettőnk esetében. Egyszerűen nevetséges.

A tánc meg már a hazautazás másnapján is hiányzott. Tök jó volt, hogy egy héten keresztül minden délelőtt-délután tánc volt.

Ja és ha már a táborról van szó, akkor említsük meg a Márk és köztem lévő viszonyt is. :D Ez kérem szépen úgy nézett ki, hogy találkozok vele a folyosón, mondom, hogy Jó reggelt, erre ő átnéz rajtam, és elmegy a másik irányba. =D Ez volt egész héten. Ja neeem, dehogyis. Egyszer még le is oltott. Később, mikor Vivivel megkérdeztettem tőle, hogy miért volt ez [mert ugye ha én kérdezném meg, akkor nem válaszolna, mert ő utál, és nem szól hozzám x'DD] szal mikor megkérdeztettem, akkor ilyet szólt Márk, hogy “Az nem is oltás volt. Ha beszólnék, akkor az sokkkkkal durvább lenne!” Hát kiment a szobából, és kábé szakadtam ezen. =D Sebaj.

[Ha a képet nagyobb méretben szeretnéd megnézni, akkor jobb katt --> kép megjelenítése. ;]

megtalálsz? (:

megtalálsz? (:

19.-én szomszédolni voltunk. Áthívtak magukhoz.  Jófejek. :D Kölcsönadták a Lost 5. évadát DVD-n. *.* De csak a 13. részig. Amúgy azóta már megnéztem… xD Cirka három nap alatt. xD És most meg már sajnálom, mert a többi rész meg nincs meg… :D Egyébként ping-pongoztunk, sütögettünk a kertben, meg kipróbáltuk a Wii-jüket. Hát nekem kell egy olyan. xD Rohadt jó.

Tegnap meg vidámparkba mentünk családostól. Ez az egész vidámpark dolog egy nagy kicseszés. :D Vannak gyerekeknek készült játékok, meg felnőtteknek. Persze azok ilyen félelmetesek. xD Na és engem úgy kell elképzelni, hogy egészen máig nem mertem soha felülni a fa hullámvasútra sem. Tehát ez gáz. Mi marad a félősebb embereknek? A gyerekeknek valóból már kinőttem. A felnőtt dolgok meg mind ilyen hányós-rosszul levős cuccok. xD Én azokra nem merek felülni. Szívás. Egyedül a BreakDance-et szeretem. ♥ Mondjuk az elején az is nagyon rossz a pici pocimnak. =( De utána már imádom. Ez mondjuk rossz. Hogy elmegyek a vidámparkba, és fizetek 4400 Ft-ot azért, hogy kábé a dolgok háromnegyedére fel se ülök. Mert mindig újítanak… Természetesen a jó dolgokat szüntetik meg, a helyükre meg tesznek ilyen szarokat, amire fel se merészkedek. Miért nem lehet valami átmenet?? Mióta utoljára voltam, legalább 5 olyan dolgot megszűntettek, ami tök jó volt, és amit szerettem. Persze amire meg ráférne a felújítás, azt nem csinálják meg. Pl tükörlabirintus. Kívülről tudom már az útvonalát… xD Pedig nem járok olyan sokszor. Jó mindegy, ez van, ezt kell szeretni. Ha nem tetszik lehet menni a bécsi Praterbe. xD

Ma meg átjött Alíz. ^^ Folytattuk a Márkos kibeszéléseket, meg olvasgattuk a régi sms-eit, amit nekem, illetve Alíznak küldött. Meg egyéb mókaságok. Egyre izgalmasabb részleteket tudok meg Márkról. Pfff…. Hogy ez mit művel… Nincs rá szó. :D Vajon most hány lánynak csapja egyszerre a szelet? Inkább nem is gondolkozok rajta. Jajmeg filmet is néztünk Alízzal. Bár nem volt időnk a végéig jutni. :D Nem baj, majd legközelebb.

még tábori kép. =)

még tábori kép. =)

Július 1, 2009

Ő nem jutna el idáig

Kategória: Uncategorized — Címkék:, , — zsancii @ 19:31

(L)(L) Szeretlek (L)(L)(L) Hiányzol (L)(L) {Virágomnak és a szerelmemnek(L)} üzenete (19:42):
*szia
Zsaníí.            üzenete (19:43):
*szija
(L)(L) Szeretlek (L)(L)(L) Hiányzol (L)(L) {Virágomnak és a szerelmemnek(L)} üzenete (19:43):
*hová jutottál….

Jól kezdődött a beszélgetés. Csak részleteket másolnék.

(L)(L) Szeretlek (L)(L)(L) Hiányzol (L)(L) {Virágomnak és a szerelmemnek(L)} üzenete (19:50):
*igen, de mégis mit mondtál neki?
Zsaníí.            üzenete (19:51):
*ő egy barát. mikor nagyon “rosszulvoltam”, akkor elmeséltem neki mi bajom.
(L)(L) Szeretlek (L)(L)(L) Hiányzol (L)(L) {Virágomnak és a szerelmemnek(L)} üzenete (19:52):
*én sosem jutnék el oda h mindent elmondjak de mind1

Sosem jutna el oda… Ő csak odáig jut el, hogy az ÉN levelemet, amit NEKI írtam megmutatja annak a személynek, akire a legkevésbé tartozna, és még sorolhatnám. Egyébként nem tudom mi a baja ezzel. A barátok arra valók, hogy ha a padlón érzed magad, ha valakinek a támasza kell, akkor ott legyenek, és elmondhasd nekik a problémáidat. Úgy látszik ő nem elég értelmes ahhoz, hogy ezt végiggondolja, vagy felfogja.

Zsaníí.            üzenete (19:57):
*”hovajutottál…” tudod kivel beszélek így? azzal, akit utálok, akit látni se akarok, aki nemérdekel, hogy él-e vagy hal.
(L)(L) Szeretlek (L)(L)(L) Hiányzol (L)(L) {Virágomnak és a szerelmemnek(L)} üzenete (19:58):
*ne haraggal búcsúzzunk el kérlek
Zsaníí.            üzenete (19:59):
*tudod én nem haragszok, csak amikor ilyeneket írsz, akkor kicsit megdöbbenek.
(L)(L) Szeretlek (L)(L)(L) Hiányzol (L)(L) {Virágomnak és a szerelmemnek(L)} üzenete (19:59):
*bocsánat
(L)(L) Szeretlek (L)(L)(L) Hiányzol (L)(L) {Virágomnak és a szerelmemnek(L)} üzenete (20:00):
*most mek
*szia és örültem h megismerhettelek

“bocsánat”, és mintha soha többé nem látna “örültem, hogy megismerhettelek”…
Hát én nem. Kurvára nem örülök neki, hogy megismertem… hogy megszerettem… és hogy még most is szeretem.

Vége a mesének. Legyen jobb estétek, mint nekem.

Június 8, 2009

“Igazi barátod az, aki a hátad mögött is csak jót mond rólad.” — akkor ezek szerint nekem nincs.

Kategória: Uncategorized — Címkék:, , , , — zsancii @ 21:10

Na a hétfő. Kezdeném a sulis dolgokkal. Matekon kikaptunk két dolgozatot. Mindkettő 5-ös lett. Törin kikaptuk a tz-t…. Hát azért erre nem számítottam. Sikerült írnom egy gyönyörű 2-est. Azért azt hittem, hogy a hármas meglesz. És így tuti, hogy hármas leszek évvégén… Ami nem annyira túl jó. Namindegy. Anya egész jól fogadta a hírt.

Aztán folytatnám oly kedvelt témámmal, Márkkal. Beszélgettünk az este háromnegyed órát telefonon. Egyszer csak témába jött Noncsi, és hogy mostanában milyen sokat veszekednek. Mesélte, hogy annyira rövid pórázon van tartva, hogy folyamatosan kérdezgeti Márktól, hogy hol van, mit csinál, és kivel. Azért ez elég “durva”. Bár egy szempontból megérthető. Erre később visszatérek. Mondta Márk, hogy már nem érzi ugyanazt iránta… Hogy egy csomószor én, meg a barátai jobban hiányoznak neki, mint Noncsi. Minden délután Noncsiéknál van. Egyszer nem ment el, mert tanulnia kellett, és Noncsi ezen is kiakadt. Jó nagyot veszekedtek, mesélte. Baromi nagy szerelem, és boldog kapcsolat lehet. Mondtam neki, hogy hát de miért nem beszélik meg az ilyeneket? Válasz: “Az igazság az, hogy én már nem akarom megbeszélni. Úgyse tudnánk. Szakítani fogok..” Itt a telefonbeszélgetésben hatásszünet csönd következett be. Ezután már nem emlékszem mi történt.
Na tehát visszatérek arra, hogy Noncsi mennyire féltékeny. Van oka rá… Márk egyszer még régebben újságolta nekem, hogy mennyire megbízik egy lányban, és hogy milyen közeli barátok lettek, meg mittudomén. A vicc az, hogy mikor ezt mondta, akkor a csajt 4 napja ismerte. Négy. Namármost. Most is mondta, hogy egy csomószor átmegy hozzá, meg felhívja, ha rosszkedve van [Noncsi, vagy akármi/akárki miatt], meg hasonlók. Hát most nem azért, de ez így rendjén van? Jó haggyuk.

Egyébként anyummal tök szorgalmasan eljárunk a “konditerembe”. Büszke vagyok magamra, hogy amit eltervezek, azt végrehajtom. Igaz ez csak általában igaz, de azért legalább ennyi sikerélményem van.

Mára ennyi. Szép napot.

Június 7, 2009

Osztálykirándulásos téma.

Kategória: Uncategorized — Címkék:, , , , , , , — zsancii @ 23:10

IMG_0113

Péntek:

Ahhoz képest, hogy tudtam, hogy reggel rohadt korán kell majd kelnem, előző este háromnegyed 11-ig tök nyugodtan elSMS-ezgettem Márkkal. Írta, hogy hiányzok neki. Hát egészségére. Aztán elaludtam. 4:40-kor csörgött az ébresztő. Elképesztő frisseséggel kikeltem az ágyból, és elkészültem, összepakoltam a cuccomat, aztán apa odaszállított a Gyártelephez a vonatállomásra.

Úgy gondolom túl részletesen nem kéne leírkálnom az eseményeket, mert gondolom senkit nem érdekel, hogy ki mellett ültem a vonaton, meg ilyenek. Úgyhogy ezeket megpróbálom hanyagolni.

Megérkeztünk Egerbe. Először elsétáltunk a templomig. Megnéztük, szép, oké. Aztán mentünk a várhoz. Az ebédem egy kürtös kalács volt. 500-ér’. De nem volt mást tenni, nem volt kajám, és más élelmiszer-szerzési lehetőség meg nem volt, hát vettem. Amúgy finom volt. A várban alig néztünk körül. Egy csomót csak ültünk, és vártunk, és beszélgettünk. A tanárok meg seholse voltak. Elnyelte őket a föld. De mi azért örültünk neki. Vége a várnézésnek, mentünk vissza a Főtérre, vgy Dobó tér, vagy nemtom mi annak a neve. xD Volt 2 és fél óra szabadidőnk, amit úgy töltöttünk el, ahogy akartunk. Dórival, Verával, meg B. Zsófival mentem egy kis boltnézegető túrára. Jameg beugrottunk a Mekibe is. Vettem egy csodás hajráfot. Ójee. Aztán letelt a szabadidő, meg minden, elsétáltunk a buszpályaudvarig. Ott felszálltunk, és a buszocska levitt minket Bükkszékre. [Vagy fel? Mind1. =D]

Először is. Ahhoz, hogy a szállás bejáratához érjünk [=egy nagy kapu, rajta Ifjúsági Szálló felirattal] köbö 6 percet kellett sétálni dombnak felfelé. Aztán magát a szállást is úgy kell elképzelni, hogy egy rohadtnagy terület, tele fákkal, és az egész a domboldalon épült. [lásd: kép =D] Mire a bejárattól elmegy valaki a leghátrébb lévő házig, az legalább 4 perc. [És persze melyik a mi házunk? A leghátsó.] Kevésnek tűnik így a 4 perc, de az sok. =D Jameg nem csak az idő, hanem mire felér az ember, szabályosan kifullad. xD Vagy lehet, hogy ez csak rám, és a csodás állapotban lévő kondimra volt jellemző. Na mindegy. Elfoglaltuk a szobákat. Összetoltuk az ágyakat, mert hatan 4 ágyon kívántunk este aludni. Na vajon mik voltak az eltolt ágyak helyein? Döglött csótányok, bogármaradványok, és egyéb fincsi cuccok. Guszti. =) Mind a két éjszaka, amikor ott aludtunk társunk volt egy óriási molylepke is, amit kétszer is lecsaptunk, és megnyugodva tapasztaltuk, hogy meghalt, dehát valahogy mégis újraéledt az este folyamán.

Vacsi után a tanárok csináltak valami vetélkedő fajta dolgot. Kaptunk egy 4 oldalas feladatsort, és meg kellett oldani. -.- Különböző “játékos feladatok” voltak rajta. Mikor ennek vége volt felmentünk a szobákba. Zsófi hozott magával hangszórót, szal tök tuti volt, hogy van zenénk. Csaptunk is egy kis magándiszkót. Hárman-négyen mi lányok elkezdtük ott magunkat rázni, meg táncikálni, hasonlók. Jól éreztük magunkat. Nem zavart, hogy a fél osztály ottvan a szobánkban, és csak bambán ülnek, és néznek minket… =D Aztán valahogy esett a hangulat.

Olyan fél 11 körül Márk hívott. De még mielőtt felvehettem volna, letette. -.- Szal vissza kellett hívnom. Beszéltünk egészen pontosan 13 percet. Ilyetszól, hogy már köbö 10-szer látta azt a dvd-t, amit tőlem kapott. Kérdezem ennyire tetszik? Mondta igen. Erre kérdeztem tőle, hogy most ezt hogyhogy megemlítette? Válasz: “Hát mert te még nem is láttad. Pedig tőled kaptam. Megnézhetnénk majd valamikor együtt nálatok.” Ahhhhha. Jó. Anyád. =) Erre azt válaszoltam, hogy hát szerintem nem kéne… Ezután több percen keresztül az volt a téma, hogy miért nem. Mert folyton ezt kérdezgette. Hát nem igaz már, hogy nem jön rá magától… Mindegy.

Az este további részében már nem történt semmi érdekes. Legalábbis most így már nem emlékszek. Olyan hajnali 2 körül kerültünk ágyba.

Szombat:

Fél 9-kor a reggelire már úgy kellett menni, hogy tudtuk, hogy utána rögtön indulunk a Siroki túrára. Ami 10, ismétlem TÍZ kilométer. Egy kicsit uncsi, és egy ici-picit fárasztó volt ennyit sétálni. De még élek azért. Mikor már ott voltunk, akkor mentünk egy étterembe kajálni. Mert meg volt előre rendelve, hogy ne kelljen ezért rögtön visszamenni a szállásra. Egyébként itt is rántott hús volt, meg tegnap vacsorára is. Változatos. ;) =D

Egyébként az idő mind a három napon keresztül borzasztó volt. Tök hideg volt napközben is, meg éjszaka is. Mikor kaja után elindultunk egy buszmegálló felé, hogy ne kelljen visszafelé is laza 10 km-es sétát tenni, akkor meg még az eső is elkezdett esni. Délutáni programnak strand volt betervezve. Csakhogy ugye esett az eső… De aki akart, az még így is mehetett. Mert elvileg volt melegvizes medence. Hát a 36 fős osztályból konkrétan hatan mentek. =D Addig mi, akik otthon maradtunk nagyon jól elszórakoztunk. Körmöt festettünk, meg hajat csináltunk. Mindenki mindenkinek. Mókás volt. x)

Vacsi után meg megint mindenki a mi szobánkba gyűlt össze. Előkerült a pia. Vodka, boroskóla, megmég nem tudom mik. Szánalmas, hogy nem lehet anélkül jó egy osztálykirándulás, hogy inni kéne. Most ez ennyire fontos? Ennyire szükségesnek érzik? Most ez a menő? Hát tényleg nagyon trendik. Hiper-szuper trendik. Az még nem is lenne baj, hogy kicsit “iszogatunk”. Merthát azért senki se a mennyből esett le. Nem vagyunk anyuci jókislányai. De az, hogy két lány osztálytárs seggrészegre issza magát… már több, mint elkeserítő. Az külön kurvajó, hogy aztán meg még nekem passzolják le őket, hogy vigyázzak rájuk. Én itattam le őket, vagy mi?? Nem volt dolgom még becsicsentett emberkével. Azt se tudom, hogy kell ilyenkor “viselkedni velük”. Vagyszóval értitek. =D Elég érdekes helyzet volt. A tanárok meg már vacsi után ránk se néztek. Nem igazán érdekelte őket, mi van velünk.

Aztán mikor ez az ügy elsimult átjött pár lány hozzánk dvd-zni, mert a fiúktól kölcsönkértük a hordozható dvd-lejátszójukat. Már annyira fáradt voltam, hogy nagyon. Dehát mindenki ott volt nálunk, nem lehetett aludni.. Már 1-kor köbö csukódtak le minden egyes másodpercben a szemeim. De azért 3-ig fennvoltunk, és filmet néztünk… (Y)

Vasárnap:

Mára már nem volt semmi program. Reggeliztünk, aztán a csomagokkal együtt elkezdtünk sétálni hazafelé. A 3, illetve 6 perces domboldalon, aztán még egy csomót a buszmegállóig. Ott jó sokat vártunk. Aztán a pályaudvar. Már köbö leszakadt a vállam. A vonat egyébként hiperszupcsi volt. =) A legújabb fajta volt. Minden megállónál a kövi állomás bemondásával, digitális kijelzőkkel, piros kinézettel, kultúrált, nagyon tiszta wc-vel, egybelévő vagonokkal, kamerával a graffiti ellen, és hasonló modern dolgokkal. =D Nem is utaztam még ezelőtt ilyen vonaton. Bár amilyen sokszor én vonatra szállok…

Ahogy beértünk a Keletibe elkezdett szakadni az eső. De valami brutális módon. =D Hógolyó méretű esőcseppek hullottak. xD Köbö elázott a cuccunk, míg kisétáltunk a trolimegállóig. Ahol is várni kellett, szal mi csak áztunk, és áztunk. Felszálltunk a trolira. Tömve volt. Alig fértünk el. Nagyon új jármű volt. A középső álló résznél úgy egy fél méteres lyuk tátongott azon a fekete ide-oda csuklódó bigyón. Magyarul beesett ránk az eső. Külön jó, hogy minden egyes fordulásnál, amikor a busz tetején álló víz megmozdult, akkor ezen a lyukon körülbelül fél liter víz csak úgy bezúdult. =D Szegény Zsófira egyszer úgy ráömlött az egész, hogy.. mindenki el tudja képzelni. =D

Olyan délután 2 óra körül értem haza. Ebédeltem [nokedli. egyik kedvenc.], aztán megnéztem a Gossip Girlt. Ezután lefekedütem aludni. Nagyon jó alvókám van. xD Ugyanis fél 9-ig fel se keltem. Először, mikor felébredtem már az jutott eszembe, hogy “Úristen, reggel van, átaludtam egy egész napot”. De aztán rájöttem, hogy még este van. Lementem enni, aztán hajat mostam. Ezek a tevékenységek nagyon sokáig elhúzodtak. Már negyed 12 volt, mikor eszembejutott, hogy esetleg német leckét kéne írni. De ekkor még a törölköző a vizes hajamon volt. Úgy döntöttem nem baszakszok most hajvasalással. Felkontyoztam, megszárítottam, és eldöntöttem, hogy holnap [hosszú idő óta először] göndör hajjal fogok suliba menni. Kicsit hosszú lett ez az írás, úgyse olvassák végig szerintem sokan. =D Szóval most suhanok vissza németezni.

pápuszi.

[Egyébként meglátszik, hogy fáradtam az írásban. xD Minden egyes nap története rövidebb lett. =D]

Május 27, 2009

óómár. =D

Kategória: Uncategorized — Címkék:, , , , , , — zsancii @ 20:44

Hát tény, hogy nem írok túl sokat mostanság. Mint egy csomó mindenkinél, nálam is a tanulás az ok. =D Holnap angolvizsga, 2 matekdoli, meg még egy jó kis német is. ^^ Annak főként örülök, hogy a C-sek, és az A-sok is hazamehetnek/hazamehettek vizsga után, mi persze nem. Aztán meg pénteken infó vizsga. Nincs is kedvem erről a témáról többet írni.

Egyre biztosabb vagyok benne, hogy Márk agyilag beteg. =D [Egyébként eddig se kételkedtem túlságosan.] Ma kaptam egy sms-t, amiben azt írta, hogy lehet, hogy velem kellett volna összejönnie, biztos jobb lenne. Csak ennyit írt. Visszaírtam neki, hogy dehát miért, mi történt? Ez volt 2 óra körül. És még azóta se válaszolt. Úgy érzem, nem is fog. Csak akkor tudnám, hogy minek ír, ha utána nem válaszol… Biztos veszekedtek Noncsival. Inkább nem fejteném ki erről az sms-ről a véleményem, szerintem úgyis tudja mindenki. Vannak még egyéb mesélnivalók is róla, de nem untatok itt mindenkit. Elég Iminek, és Zsófinak szenvednie az unalmas meséléseimtől. =) ♥

Van 2 vízhólyag a lábamon. Egész pontosan a két kisujjamon. És rohadtuuuul fáááááj. =D De tényleg nagyon. =( Ilyet szólok ma valakinek, hogy ha vasárnapig nem gyógyul be, fellövöm magam a Marsra. x’D Merthogy vasárnap lesz táncbemutató. És ugye ahhoz magassarkú kell, amiben még jobban fáj.

Azt hiszem megyek vissza angolozni. Kívánjatok egy kalappal a szóbeli vizsgához. x) Nem mintha olyan sokat számítana mondjuk… Csak egy sima tz jegy. De akkor is. Pás. <3

Május 12, 2009

jólérzem magam a bőrömben. mondjuk

Kategória: Uncategorized — Címkék:, , , , , , , — zsancii @ 23:12

Bemásolt_adat_9a86

Ma nagyon nem volt jó kedvem a suliban. De természetesen senki nem vette észre… Na nem baj. Egészen délutánig szar kedvem volt. Már előre “féltem”, hogy mi lesz táncon.

És a meglepő? A tánctól lett jó kedvem. =D Pedig mostanában ugye éppen hogy az rontja le a hangulatomat a nap végén. Ma meg az ellentéte: ahogy hazajöttem táncról már tiszta vidám voltam. És hogy ez minek köszönhető? Igazából semmi extrának.

Márkkal most elvileg ugye nem beszélünk. Legalábbis a legutóbbi telefonbeszélgetésünknél (4 napja) ezt beszéltük meg. -_- Mondjuk azóta tényleg így történt. Nem is hallottam felőle. Megérkezek táncra. Odamegyek hozzájuk. [Noncsi, Márk, Vivi] Mert velük vagyok ugye jóban. Köszöntünk mindenkivel, puszi-puszi. Valahogy úgy sikerült, hogy nem Márkkal táncoltam ketteskeként, hanem Ádámmal. Mindegy, lényegtelen, hogy kivel. =D Az a lényeg, hogy nem Márkkal. És ez nem tudom miért, de valahogy jó volt. Ráadásul Ádámmal rohadt jól elvoltunk tánc közben. Ugrattuk egymást, nevettünk egy csomót, meg végigbeszéltük kb. [xD] Tökre meglepődtem magamon, hogy ilyen közvetlen vagyok [mert igazából őt csak látásból, meg köszönésileg ismerem, szal hogy nem szoktunk beszélgetni]. Meg azon is meglepődtem, hogy ennyire jó a kedvem táncon. Ugye ami a mostani állapotokhoz képest igen ritka. =D Ha nem állt volna mellettünk a barátnője, akkor Ádám még azt is hihette volna, hogy nyomulok. x’D [Így utólag visszagondolva. =D]

Büszke vagyok magamra. És Zsófi is megdicsért. ^^ Azt mondta, hogy végre csináltam valami jót is. xD Mert tényleg. Nem mutattam ki, hogy bármennyire is bántana akármi, ami Vele kapcsolatos, sőt. Még jó kedvem is volt. Ő meg csak nézte, hogy mi történik körülötte. Hogy hogyhogy nincs szar kedvem. Vagy mittudomén mit gondolt. Nem is beszéltünk semmit. Tánc végén elköszöntünk, oszt’ jónapot. Nem volt semmi.

Ellenben Noncsival most nagyon jól elvoltunk. Máskor meg vele nem szoktam egyáltalán beszélgetni. Tök jól elnevetgéltünk. Bár nem tudom, hogy a mosolya felém mű-e, vagy igazi… Mindegy is most.

Hazaérkezésem után is még tök jó kedvem volt. Igazából egész este. Míg nem édes jó apukám olyan háromnegyed 11 körül le nem cseszett egy olyan dolog miatt, ami igazából említésre se lenne méltó, csak éppen ma ideges volt, és ki máson lehetne ezt kitölteni, ha nem rajtam? Visszatérve arra, hogy hazajöttem. Rögtön nekiestem újra az angolnak. Rohadtul elegem van már belőle. És huszon akárhányadikán szóbeli vizsga. (Y) Amit köbö most tudtunk meg. Ilyen témákról kell 5 percig beszélni majd, hogy “How should the problem of homeless people be solved?” [Hogy kellene megoldani a hajléktalanok problémáját?] meg hasonló finomságok. Aztán kezdődtek a sorozataim. *.* Szülfel, meg Rúzs és Nyújork. ♥ =D

Nagyjából ennyi volt a napom.

Április 28, 2009

“Nem akaratunktól függ, hogy örökké szeressünk valakit, mint ahogy az sem függ akaratunktól, hogy ne szeressünk.”

Kategória: Uncategorized — Címkék:, , , , , , , , , , , — zsancii @ 22:08

Arra jöttem rá, hogy elég unalmas vagyok így blog téren. =D Na, hát ezen most változtatni fogunk. Bár most nincsen kedvem leírni az elmúlt akárhány napot visszaemlékezve, mert már nem is tudom mi volt velem aznap, szóval ez most hanyagolva lesz. Ehelyett most muszáj lesz ezt a bejegyzést olvasnotok. =D

Angolon kiselőadás. Téma: környezetvédelem. [mert jobb nem jutott volna eszembe... -.- (h5) ] Hosszúság: 2 perc. Kellett volna. Az enyém ezzel szemben körülbelül 1 perc volt, és azt is csak olvastam nagyjából, fel-fel nézve a szövegből, nem kívülről mondtam. Csipi szólt is érte, de nem baj, megvan a 4-es. Németen pedig tz-t írtunk. Hát… nagyszerűen sikerült. Örülök, ha jobb lesz hármasnál.

Tesin meg nem volt Dóri [a tanár], szóval össze voltunk vonva a C-s lányokkal. Nem volt olyan túlságosan jó óra… Beállított a tanárnő minket, B-s lányokat a röplabda-hálóhoz, és azt csináltunk köbö amit akartunk, felénk se nézett. Ebből az következett, hogy az egészet mindenki elbaromkodta, normális ütések helyett belerúgtak a röplabdába, egy csomószor bele se ért senki, nem is lehetett normálisan játszani. Csodás volt. Óra elején meg iskolakört futottunk. Most először sikerült végigfutnom az egészet sétálás céljából való megállás nélkül. ^^ Elegem lett abból, hogy úgy éreztem magam, mint egy nyomorult, mert nem futhatok a térdem miatt. Mivel nem futhatok, ezért semmi kondim nincsen, fél perc után lefáradok, és meg kell állnom. Nahát ezen most változtatva lesz. Becsületesen futom az iskolaköröket már egy csomó hete, annak ellenére, hogy felmentésem van belőle. Ma meg végre sikerült lefutni az egészet egybe. Hát nagyon ügyes vagy Zsani. ^^ Viszoooont fáj is a térdem. Nem is kicsit. De mindegy. Akkor is futni fogok.

Egyébként mikor sétáltam hazafelé suliból, egyszer csak csörög a telóm. Magánszám. Amit általában nem szoktam felvenni, mert.. meeeert csak. =D Tehát. Most mégis felvettem, és így beleszól valaki, hogy szija Zsani, Ancsa vagyok. Mondom kicsodaaa? :D -Hát a Szabó Ancsa. Nem xy Zsani vagy? -Nem, Horváth Zsani vagyok. -Ja, akkor bocsánat, félre ment. Jó, ez nem olyan nagy szenzáció, hogy valaki felhív véletlen, az már annál inkább, hogy miután letettük a telefont, nekem csak utána esett le, hogy a 3. osztályos napközis tanáromat hívták Szabó Anikónak. =DDD A kis mókás harmadikos fejemmel biztos megadtam anno a számom a tanítónéninek, mikor kérte. xD Nem emlékszem már. A furcsa csak az, hogy azóta benne van a névjegyzékébe a számom? [6 éve.] Tök vicces. =D

Tanulnom kéne. Angol szódoli lesz holnap. Tulajdonságokból. (Y) Ilyenek vannak, hogy behízelgő, csökönyös, szőrös-szívű, anyagias, meg ilyen hülyeségek. : DD Amúgy már elegem van az angolból. Most untam meg a nulladik évet. Most kezd elegem lenni a heti 12 angol órából. Mindegy, már nincs olyan sok idő hátra. Mondjuk még mindig jobb, mintha kémiát, meg fizikát, és hasonló finomságokat kéne tanulni. Majd jövőre.

Egyébként ma tánc is volt. 22.-én [ha jól emlékszek] volt Noémi-nap, 25.-én meg Márk-nap. Neki mindenképpen akartam valami névnapi ajándékot, de mivel nem vettem semmit, ezért kerestem itthon egy DVD-t, amit oda tudok neki adni. [Ne szólj le, nem gáz. =D] Amit amúgy még egyszer se néztem meg, pedig szerintem jó lehet. [Lagzi-randi a címe.] Mégis itt porosodik a polcomon. Hát mostmár nem fog. Hogy ne jöjjön ki hülyén, hogy hát ki van bontva, nincs is csomagolása, ezért azt találtam ki, hogy a belsejére odaírom alkoholos filccel, hogy Névnapodra, Zsanitól. ^^ Hát ezt a kreatív megoldást nem tudja senki se utánozni. xD Viszont ha Márknak adok valamit, akkor Noncsinak is kell, hogy ne jöjjön ki extra furán a szituáció, főleg az elmúlt napok történései után. De mivel neki se vettem semmit, és nem volt már még egy elajándékozható DVD-m [xD], ezért azt találtam ki, hogy mivel táncra úgyis apa visz be kocsival, majd megkérem, hogy álljunk meg boltban, aztán veszek ilyen fincsi Milka desszertet. Azt a szívecske alakút. ^^ Ez így is történt. Aztán utána még a kocsiban csomagoltam be. xD

Pár napja amúgy írtam Márknak egy elég csípős emailt. Enyhén szólva megmondtam neki a véleményem erről az egészről. Azt mondta, hogy majd fog válaszolni. Kézírású levélben, mert az “közvetlenebb, és jobban átjönnek az érzések”. Legalábbis ezt mondta. Szóval tudtam, hogy majd ma fogja oda adni. Tánc után hazaértem, és az első dolog az volt, hogy bezárkóztam a szobámba, és elolvastam. Ja nem. Előtte lemostam a sminket a szememről, mert tudtam, hogy úgyis elfolyna… Nem is tudom, hányszor olvastam végig a levelet. Nagyon sokszor. Írtam neki smst. “Köszönöm.” Csak ennyit tartalmazott. Aztán felhívott, de én kinyomtam. Mondtam, hogy nekem most nem megy az, hogy beszéljek vele. Majd holnap. Utána még egy csomót sms-eztünk. Pedig azt mondta, hogy már így is túl sok a telefonszámlája. Amúgy szegény holnap gyomortükrözésre megy. :| :| Tökre fél.

Holnap Beyonce-koncert. ^^ Az a húsvéti ajándékunk anyuméktól. Húgommal megyünk. Már várom. Majd írok róla. ^^

Suhanok tanulni. És még párszor elolvasni a levelet. Pusznyusz.

Április 21, 2009

sunshiiiiine. (#) =D

Kategória: Uncategorized — Címkék:, , , , , — zsancii @ 18:44

Németen írtam egy dolgozatot, ami egész jól sikerült. Osztályfőnöki meg elmaradt , mert múlt héten szexuális felvilágosítás volt [juhéé], és dupla órát vett igénybe, ezért azt az egy órát, amit akkor bent kellett pluszban maradni, most visszakaptuk.

Ez okból kifolyólag tök korán értem haza. Fél órával korábban, mint amikor rohadtul sietünk, hogy elérjük a kicsöngetés után pontosan 6 perccel érkező buszt. =D De persze általában nem azzal megyünk haza, szóval ha úgy nézzük, akkor egy órával korábban itthon voltam, mint általában.

napocskaOlyan meleg vaaaan. *.* Tiszta nyári hangulatom volt. Olyannyira, hogy mikor hazaértem gondoltam egyet, fürdőruhára váltottam, és kimentem napozni. Másfél órát kinn voltam, de már köbö halálra untam magam. Jó dolog a napozás, mert élvezed a szánsájn-t, meg a jó időt, meg barnulsz is, csak már majd’ meggyulladsz, és ha nincs kint veled senki, akkor unatkozol. Tehát mikor már nagyon nem tudtam magammal mit kezdeni a kertben [mert már a kutya is otthagyott, és bemenekült az árnyékba], akkor bejöttem. Bár most úgy érzem, hogy elveszett másfél óra az életemből, mert nem barnultam semmit. xD Mondjuk amúgy se csináltam volna semmi más értelmes dolgot, de akkor is. Tök idegesítő, hogy ennyit vagyok a napon, és egy ici-pici színem se lesz. Pedig olyan fehér vagyok. :| Nem tetszik. =D Barnító testápolót nem akarok használni, mert narancssárga lesz a kezem. Szoliba menni meg félek. =D Tök zavaró a gondolat, hogy be vagyok zárva abba a cuccba, meg minden. =D Meg amúgy sincs senki, aki eljönne velem.

Késő délután/este pedig tánc volt. Befizettem a tánctábor első részletét. (Y) Ja és Márk meg Noncsi ma egy hónaposak. Muszáj volt leírnom. xD Egyébként hiába tudnánk beszélni táncon, neeeem, ott sose. Inkább felhív telón.. Mint úgy általában kábé minden nap. 30-40-50 perceket szoktunk beszélni naponta. O_o Ha van msn-en, ha nincs. Ha van tánc, ha nincs. [Bár a "rekord" 1 óra 50 perc.]

Este meg nem volt semmi érdekes. Távozok. Pás. <3

Április 10, 2009

rövid. =D

Kategória: Uncategorized — Címkék:, — zsancii @ 21:31

Ma fodrásznál jártam. Az előttem lévő vendég Oroszlán Szonja volt. =D A szalonon kívül most ti tudjátok meg először, hogy vörösre festette a haját. Érezzétek magatokat megtisztelve, hogy ilyen infót hallotok tőlem. x’D Egyébként a hajam.. elég érdekes lett. *-) Nem lett rossz, de jobb volt vágás előtt… :S Remélem azért majd megszokom, és holnap, vagy holnapután már tetszeni fog. Mondjuk az idegesítő az, hogy ezért ki kellett pengetnem hatezer valamennyit. O_o Jómindegy.

Délután csodásakat beszéltem Márkkal. Csak egy kis részletet másolnék. A többi nem ilyesmi volt, de ezeket muszáj megmutatnom…

(17:17) Márk: szívem minden vágya megölelni, megcsókolni, a füledbe súgni hogy vágyom rád, és gyönyörű vagy, és átkarolni mindig :(:’(

(19:06) Márk: érzelmi monológot nem tartanál? :$
(19:06) Zsaníí.: mit szeretnél hallani?
(19:07) Márk: mindent amit most hozzám kapcsolódóan kiírsz magadból
(19:26) Zsaníí.: szeretem mikor megölelsz, szeretek hozzádbújni, szeretek veled lenni. szeretlek. nem tudlak elengedni, ha messzebb mész tőlem, rögtön visszahívlak, ha ottvagy mellettem álladóan szeretném, hogy átölelj, hogy fogd a kezem, hogy közel legyél. szar ez a helyzet, de nemtudunk mit tenni. majd idővel biztos elmúlik.. csak remélni tudom. mivel csinálni se én, se te nem tudunk semmi olyat, ami jó lenne.
(19:31) Márk: köszönöm :(:$:$:$
(19:32) Zsaníí.: nade ha én már ilyet írtam, akkor téged is hallgatlak :)
(19:37) Márk: szeretem mikor együtt vagyunk táncon, mikor látlak, mikor hozzádérhetek, amikor rámnézel, mikor nézhetem hogy táncolsz, mikor nézhetlek, mikor összemosolygunk, szeretem amikor találkozunk, amikor megölellek, pusziszkodunk, imádlak ölelni, szorítani, ölelni órákig, hozzádbújni, puszit lehelni, mikor hozzámsimulsz :$ és rossz ahelyzet, pedig jó lenne sokszor veled lenni :$

Most nincs erőm többet írni. Helóka.

Április 9, 2009

“Mikor velem voltál, minden jó volt, minden szép és tiszta. De beborult az ég, a madarak elszálltak a f*szba, elhervadtak a virágok, fekete lett a szivárvány, leszálltam a fehér lóról, most pofán váglak királylány.” childrenofdistance.

Kategória: Uncategorized — Címkék:, , , , , , , , — zsancii @ 11:15

Hát ma jó nap volt. <3

Először is, reggel felkeltem fél 8-kor. Mert utána mentem át Márkékhoz. Igen. Megint. Sajnos. -.- Egyszerűen hív, és nem tudok nemet mondani. Tehát. Szépen beér a buszom Városkapuhoz, ő természetesen már ott áll, és vár engem. Onnan elindultunk hozzájuk. Először sétálni kezdtünk, mert sokára jött volna a busz, aztán az út felénél idő tekintetében beértük a busz menetrendet, úgyhogy felszálltunk valamire. =D Útközben a csokikról beszélgettünk. (Y) x’D Érdekes téma.

Odaértünk hozzájuk, elkezdtünk reggelizni. Tök fincsi teát csinál. =DD [Mellékesen megjegyezve.] Azután meg elkezdtünk megint filmezni. Most a Nem kellesz eléggé volt a soron. Persze megint csodás öleléses pózokban néztük végig. Ahogy vége volt elkezdtünk egy másik filmet is nézni. xD A helyzet ugyanez volt, sőt, még csodásabb. Vége a filmnek, de mi meg se mozdulunk. Annyi csoda volt már, mint az Alíz Csodaországban-ban. x’D Egyébként közben Vera is hívott, hogy akkor mi legyen a mozival. =) Tökre örülök. Nem tudom mi ez a hirtelen változás, de örülök, hogy elhívott, és hogy újra olyan, mint régen.

Mikor idő volt, akkor el is indultunk Márkkal. Én Nyugatihoz, a Westendbe, ő meg elvileg orvoshoz. De elkísért azért a Nyugatiig. ^^ Aztán onnan visszafordult. =D Amúgy késtem vagy 15 percet. Azt hittem, hogy Vera tök mérges lesz, meg hogy most megint elcsesztem, amikor éppen már minden alakulna úgy, mint ezelőtt volt.. De nem haragudott, szal hepivan. ^^ Még a film előtt bementünk a BizsuBridzsittbe. Hárman voltunk amúgy: Vera, én, meg Áron. Szegény fiúcska csak követett minket, és még széket is akart keresni ott a fülbevalók közt, ahova le tud ülni. Majd ha ráérek sajnálom. =)

Egyébként az Egy boltkóros naplóját néztük meg. Elvileg premierben. Mert hogy mától vetítik. Nem volt rossz film, de én azért nagyobb durranást vártam.  [Meg Vera is, mert megbeszéltük a filmes élményeinket. xD] Mindegy, azért jól elvoltunk. Közben meg sorra kaptam a Márk sms-eket… Film közben. Meg folyton csak rajta gondolkodtam… Tehát mikor vége volt, hoztam egy hirtelen, meggondolatlan, és teljesen felesleges döntést. Behívtam Verát mosdóba, hogy meg tudjam beszélni vele, hogy nem baj-e, ha én most nem megyek velük együtt haza. Elmondtam az okát is. Tök jó volt vele újra ilyen ügyekről beszélni. <3 Mindegy. Elmentem velük a vonatig, aztán visszafordultam. És indultam a metróhoz. Felhívtam Márkot, hogy ki tud-e jönni elém valahova…

Vicces volt, mert Központot mondtam neki. Ő meg kérdezte, hogy akkor a Match előtt jó, ha vár? Mondom igen. Szépen felszállok a metróra, és annyira a Match volt a fejemben, hogy véletlen leszálltam eggyel előbb, a Városkapunál. xDD Mert ott is van Match. És hát hívom, hogy hát hoooolvaaagy?? =D Akkor döbbentett rá, hogy én nem is ezt a helyet mondtam neki. xD Szegény. Tehát újra elindultam, és mentem még egy megállót. Ő már ott várakozott negyed órája… :$

Foggggalmam sincs, hogy miért mentem vissza hozzá még mozi után is… Bár mondjuk ő kérdezte sms-ben, hogy szeretnék-e találkozni utána. Bár ha nem kérdezi, akkor se vagyok biztos benne, hogy nem jutott volna eszembe… Csak hogy ekkor már 6 óra volt. Anyának küldtem sms-t, hogy meddig maradhatok. Olyan rendes, úgy szeretem. *-* Mostanában tök jó a kapcsolatunk. Egy csomószor megbeszélem vele ezeket a dolgokat is, amiket leírok pl ide. Mindegy, ez most mellékes volt. Mondta, hogy max 8-ra érjek haza. Tiszta boldog voltam, hogy van még másfél órám Vele. Mert a busz 7 óra 20-kor jött. És azzal értem haza pontosan 8-ra. =DD Na mindegy. Márkkal vettünk egy fagyit, aztán elkezdtünk sétálni. De olyan rossz… Mikor nála vagyok mindennek kinéz az, ami köztünk van, csak barátságnak nem. [Najó, azért ez egy kicsit túlzás volt.] Az utcán meg közel se áll hozzám, nemhogy megölelne. Még a kezemet se fogja meg. “Nehogy véletlen meglássák az ismerősök…”

A buszon találkoztam két régi osztálytársammal. Alig ismertem rájuk. O_o Brutális mértékben megváltoztak. Odamentem hozzájuk, és elkezdtünk beszélni. Tök poén amúgy, mert pont ezelőtt pár nappal néztem meg a myvipjét az egyiküknek, és írtam oda az egyik képhez, hogy “régen találkoztunk buszon, kéne már szervezni egy véletlen összefutást =D”. Mert ő is Dunakeszin lakik. Mesélték, hogy a sulijukban ők az éltanulók. Miközben általánosban egyeseik, ketteseik voltak… O_o Meghogy órán elő-előfordul, hogy egy-két tanuló be van tépve… Jó suli lehet. Meg azt is mesélték, hogy járnak valami színitanodába. A Koltaihoz, vagy valami ilyesmi. 250 ezer forintért. O_o Ööö remélem azért nem egy nagy becsapás, és lesz belőle valami, mert Krisztián tényleg jól színészkedik. =) Megérdemelné, hogy sikerüljön neki.

Mikor hazaértem már rájöttem. Ez így nagyon, de nagyon nem jó. Nem mintha ezt nem tudtam volna eddig. De ez így nem állapot, hogy Márk titokban van velem állandóan, hazudik Noncsinak arról, hogy mit csinált ma, egyik nap engem ölelget, másnap meg nézhetem őket, ahogy turbékolnak. Szóval ezt be kell fejezni. Csak nagyon nehéz. Nem tudom elengedni… Hiába tudom, hogy egy barom, hogy egy óriási idióta, hogy csak játszik, én attól még ugyanannyira szeretem… Bár mondjuk nem is csoda. Azok után, hogy ilyen mondatokat hallok tőle, hogy “Amikor veled vagyok elvesztem az eszem.” vagy hogy “Annyira vágyok a közelségedre, és annyira nem szabadna ilyet mondanom, mert ott van Noncsi…” Hát ezaz. Hogy ott van. Mégis ilyeneket mond. És akkor még próbáljam meg elfelejteni.

Befejeztem a folyamatos elmélkedést róla. Legalábbis írásban. Mert tuti folytatni fogom még egészen addig, míg elalszok. :S Pápuszi.

Régebbi bejegyzések »

Sablon: Banana Smoothie. Köszönjük WordPress.

Follow

Get every new post delivered to your Inbox.