Zsancii's Blog

Április 28, 2009

“Nem akaratunktól függ, hogy örökké szeressünk valakit, mint ahogy az sem függ akaratunktól, hogy ne szeressünk.”

Kategória: Uncategorized — Címkék:, , , , , , , , , , , — zsancii @ 22:08

Arra jöttem rá, hogy elég unalmas vagyok így blog téren. =D Na, hát ezen most változtatni fogunk. Bár most nincsen kedvem leírni az elmúlt akárhány napot visszaemlékezve, mert már nem is tudom mi volt velem aznap, szóval ez most hanyagolva lesz. Ehelyett most muszáj lesz ezt a bejegyzést olvasnotok. =D

Angolon kiselőadás. Téma: környezetvédelem. [mert jobb nem jutott volna eszembe... -.- (h5) ] Hosszúság: 2 perc. Kellett volna. Az enyém ezzel szemben körülbelül 1 perc volt, és azt is csak olvastam nagyjából, fel-fel nézve a szövegből, nem kívülről mondtam. Csipi szólt is érte, de nem baj, megvan a 4-es. Németen pedig tz-t írtunk. Hát… nagyszerűen sikerült. Örülök, ha jobb lesz hármasnál.

Tesin meg nem volt Dóri [a tanár], szóval össze voltunk vonva a C-s lányokkal. Nem volt olyan túlságosan jó óra… Beállított a tanárnő minket, B-s lányokat a röplabda-hálóhoz, és azt csináltunk köbö amit akartunk, felénk se nézett. Ebből az következett, hogy az egészet mindenki elbaromkodta, normális ütések helyett belerúgtak a röplabdába, egy csomószor bele se ért senki, nem is lehetett normálisan játszani. Csodás volt. Óra elején meg iskolakört futottunk. Most először sikerült végigfutnom az egészet sétálás céljából való megállás nélkül. ^^ Elegem lett abból, hogy úgy éreztem magam, mint egy nyomorult, mert nem futhatok a térdem miatt. Mivel nem futhatok, ezért semmi kondim nincsen, fél perc után lefáradok, és meg kell állnom. Nahát ezen most változtatva lesz. Becsületesen futom az iskolaköröket már egy csomó hete, annak ellenére, hogy felmentésem van belőle. Ma meg végre sikerült lefutni az egészet egybe. Hát nagyon ügyes vagy Zsani. ^^ Viszoooont fáj is a térdem. Nem is kicsit. De mindegy. Akkor is futni fogok.

Egyébként mikor sétáltam hazafelé suliból, egyszer csak csörög a telóm. Magánszám. Amit általában nem szoktam felvenni, mert.. meeeert csak. =D Tehát. Most mégis felvettem, és így beleszól valaki, hogy szija Zsani, Ancsa vagyok. Mondom kicsodaaa? :D -Hát a Szabó Ancsa. Nem xy Zsani vagy? -Nem, Horváth Zsani vagyok. -Ja, akkor bocsánat, félre ment. Jó, ez nem olyan nagy szenzáció, hogy valaki felhív véletlen, az már annál inkább, hogy miután letettük a telefont, nekem csak utána esett le, hogy a 3. osztályos napközis tanáromat hívták Szabó Anikónak. =DDD A kis mókás harmadikos fejemmel biztos megadtam anno a számom a tanítónéninek, mikor kérte. xD Nem emlékszem már. A furcsa csak az, hogy azóta benne van a névjegyzékébe a számom? [6 éve.] Tök vicces. =D

Tanulnom kéne. Angol szódoli lesz holnap. Tulajdonságokból. (Y) Ilyenek vannak, hogy behízelgő, csökönyös, szőrös-szívű, anyagias, meg ilyen hülyeségek. : DD Amúgy már elegem van az angolból. Most untam meg a nulladik évet. Most kezd elegem lenni a heti 12 angol órából. Mindegy, már nincs olyan sok idő hátra. Mondjuk még mindig jobb, mintha kémiát, meg fizikát, és hasonló finomságokat kéne tanulni. Majd jövőre.

Egyébként ma tánc is volt. 22.-én [ha jól emlékszek] volt Noémi-nap, 25.-én meg Márk-nap. Neki mindenképpen akartam valami névnapi ajándékot, de mivel nem vettem semmit, ezért kerestem itthon egy DVD-t, amit oda tudok neki adni. [Ne szólj le, nem gáz. =D] Amit amúgy még egyszer se néztem meg, pedig szerintem jó lehet. [Lagzi-randi a címe.] Mégis itt porosodik a polcomon. Hát mostmár nem fog. Hogy ne jöjjön ki hülyén, hogy hát ki van bontva, nincs is csomagolása, ezért azt találtam ki, hogy a belsejére odaírom alkoholos filccel, hogy Névnapodra, Zsanitól. ^^ Hát ezt a kreatív megoldást nem tudja senki se utánozni. xD Viszont ha Márknak adok valamit, akkor Noncsinak is kell, hogy ne jöjjön ki extra furán a szituáció, főleg az elmúlt napok történései után. De mivel neki se vettem semmit, és nem volt már még egy elajándékozható DVD-m [xD], ezért azt találtam ki, hogy mivel táncra úgyis apa visz be kocsival, majd megkérem, hogy álljunk meg boltban, aztán veszek ilyen fincsi Milka desszertet. Azt a szívecske alakút. ^^ Ez így is történt. Aztán utána még a kocsiban csomagoltam be. xD

Pár napja amúgy írtam Márknak egy elég csípős emailt. Enyhén szólva megmondtam neki a véleményem erről az egészről. Azt mondta, hogy majd fog válaszolni. Kézírású levélben, mert az “közvetlenebb, és jobban átjönnek az érzések”. Legalábbis ezt mondta. Szóval tudtam, hogy majd ma fogja oda adni. Tánc után hazaértem, és az első dolog az volt, hogy bezárkóztam a szobámba, és elolvastam. Ja nem. Előtte lemostam a sminket a szememről, mert tudtam, hogy úgyis elfolyna… Nem is tudom, hányszor olvastam végig a levelet. Nagyon sokszor. Írtam neki smst. “Köszönöm.” Csak ennyit tartalmazott. Aztán felhívott, de én kinyomtam. Mondtam, hogy nekem most nem megy az, hogy beszéljek vele. Majd holnap. Utána még egy csomót sms-eztünk. Pedig azt mondta, hogy már így is túl sok a telefonszámlája. Amúgy szegény holnap gyomortükrözésre megy. :| :| Tökre fél.

Holnap Beyonce-koncert. ^^ Az a húsvéti ajándékunk anyuméktól. Húgommal megyünk. Már várom. Majd írok róla. ^^

Suhanok tanulni. És még párszor elolvasni a levelet. Pusznyusz.

Április 17, 2009

La Mancha lovagja. Volt Nemzeti. donkihóte. =D

Kategória: Uncategorized — Címkék:, , , , , — zsancii @ 23:23

A nap egy finom kis infóval kezdődött, ahol jegyre kellett honlapot csinálni. Nem volt könnyű, de megbirkóztam a feladattal. ^^ Kb az egészet lesúgtam B. Zsófinak. =D Már rég kész voltam, a tanár már le is osztályozta, aztán visszaültem a helyemre, hogy szépen csendben várjak, míg a többiek is készen lesznek. A tanárnőnek nem tűnt fel, hogy bár már rég nem foglalkozok a munkával, azért a képernyőmön ott van az egész, amit éppen Zsófi másol át magának… =D De legalább Zsofcinak is jól sikerült. ^^

A dupla infó után tesi volt. Ahol is röplabdáztunk, és tiszta sikeresnek éreztem magam. Szonival voltam párban. Az a része mondjuk nem volt olyan sikeres, mert nem tudok felsőt ütni, és ma azt gyakoroltuk. xD De az óra vége felé már rendesen játszottunk, és egy csomószor tök jókat ütöttem a labdába. Ami nálam azért már nagy teljesítmény. ^^ Szóóóval büszke vagyok magamra.

Aztán angol, ami totál unalmas volt. Megint fantasztikus youtube videókat néztünk angolul, amiről aztán kérdések voltak. A felét nem is értem az ilyeneknek. Sebaj. Csipi szerint hogyha olyan nehézségűt adna, amit mindenki ért, akkor nem fejlődnénk. Hát oké. Akkor fejlődjünk. xD

Ezután már csak egy tanulásmódszertan volt. Vagyis lett volna. Mert ma színházba ment az osztály. Igaz, hogy háromnegyed 6-kor volt a gyülekező, de a tanárnak azt mondtuk, hogy muszáj hazaengednie minket, mert különben aki messze lakik nem fog időben elkészülni, és nem tudna menni. És mivel köztudott, hogy a tanárnő is ugyanannyira utálja ezt az órát, mint mi, ezért nem esett nehezére azt mondani, hogy “Jól van, elmehettek, de senki ne tudjon róla.” Hát jó. Nem fogom elárulni az igazgatónak. =DD

Tehát színház. Felvettem a csodás magassarkú cipőmet, amiről korábban már közöltem itt egy képet. Gondoltam, hogy mivel délelőtt már esett, de most már minden felszáradt, és süt a napocska, ezért most már nem fog újabb adag eső zúdulni, és felvehetem a cipőmet anélkül, hogy tönkremenne, vagy fáznék benne. =D Hát tévedtem. Felszállok a buszra, ott volt Szoni, Zsófi, Dóri, meg Áron. Vagyis nem. Mert Szonival már a buszmegállóban is együtt vártunk. Ami most igazából nem is olyan érdekes, csak leírtam. Míg a buszon voltunk úgy elkezdett ömleni az eső, hogy borzasztó. O_o Nagyon durva volt. =D Leszálltunk a buszról, és gyorsan bemenükültünk valami kis zugba öten, ahol kb 1 ember tudna úgy állni, hogy nem éri az eső. xD Nem baj, mi öten voltunk ott. Reménykedtünk, hogy két percen belül eláll. De nem így történt. Ekkor Szoni felhívta a bátyját, hogy jöjjön már értünk kocsival, és vigyen már el a Szent István iskola elé a gyülekezőhelyre. Mert igaz, hogy különbusszal mentünk, de az véletlen se tudna a gimi előtt várni az osztályra, muszáj két utcával arrébb, egy másik iskola előtt… -_- Vissza Szoni tesójára. Éppen tegnap lett 18 éves, és pár hete van meg a jogsija. =D Tehát tök jó. Mire odaért értünk a kocsival már elállt az eső. xD Mindegy, azért beültünk. Összesen hatan voltunk az 5 személyes kocsiban ugye vezetővel együtt. Egymás ölében ültünk kábé hátul. xD Még szerencse, hogy csak két utcát kellett menni.

Odaértünk, és egy nagy buszt láttunk. Na meg egy kisbuszt. 12 személyeset. Hát mi a csajokkal abba mentünk. Tiszta limuzin-feeling volt. Mert 6 ülés egymással szemben volt, és mi oda ültünk. =D Aztán meg odaértünk a színházhoz. Még az előadás előtt vettünk fincsi bécsi perecet. *.* Én vettem meg az utolsó darabot, Zsófi meg az utolsó előttit. =D Jók vagyunk úgy érzem. Ja, de csak a földszinti büfében. Nem baj, akkor is. =D Többet nem óhajtok most erről írni, több érdekes dolog nincs.

Mikor haza értem már csak Imivel beszéltem msn-en, meg Ívlin átküldött egy számot. Amit amúgy már tök régóta elterveztem, hogy letöltök, csak mindig elfelejtettem. xD Hallgassátok ti is.

Március 6, 2009

“kár… mert tökre jó veled lenni. és bármit megtennék, hogy máshogy érezz”

Kategória: Uncategorized — Címkék:, , , — zsancii @ 22:56

Úúha. Ez sok(k?). Ezekkel a mondatokkal én nem tudok mit kezdeni. Ajjj.

Angolon 4, ismétlem 4(!) dolgozatot írtunk csupán… Ebből kettő volt bejelentve. De amúgy ez milyen már? Egy órán ennyi doli…. Vicces. Nagyon vicces. :S Volt egy sima szódolgozat. Az elvileg hibátlan lesz. A többi viszont már nem lett annyira jó… Nem tudom mi van mostanában velem. Listening, reading, meg writing dolik voltak. Listening. Meghallgattunk egy angol nyelvű youtube videót (egy híradó részletét), és aztán kérdések voltak róla. Reading. Kaptunk egy szöveget, aminek kb a háromnegyede ismeretelen szavakból áll… A felét nem is értettem, nem hogy még feladatokat oldjak meg a szöveghez kapcsolódóan. Lesz amilyen lesz. Writing. Írj körülbelül 120 szavas fogalmazást arról, hogy szerinted van-e élet más bolygókon. Köszönjük Csipi. :]

A tanulásmódszertan viszont poén volt. 36 emberből szinte voltunk vagy 15-en bent órán, mert a többiek mind lógtak. És a tanárnak komolyan nem tűnik fel?! Úgy látszik ennyire nem veszi észre a dolgokat… Mindegy.  Engem nem izgat. Én, meg Dóri becsületesen bennt maradtunk órára, nem úgy, mint egyesek, (egyes Zsófi, Szoni, és Vera nevezetűek =) akik a tornaterem lelátóján nézték a fiú-tesiórát…. =DDDD Amúgy az óra programja az első 20 percben az volt, hogy “szerelték” a tv-t, hogy meg tudjunk nézni valami csodás filmet a beszéd kialakulásáról. A címét nem tudom, de valami tűz. A tűz harca? vagy valami ilyesmi, nem tudom. xD A 21. percben sikerült beüzemelni a tv-t, és a dvd-lejátszót, és elindult a “mozizás”. A tanárnő többször is figyelmeztetett minket, hogy “húú, 16-os film, vééééres jelenetek lesznek, amikor megölik az ősemberek az állatokat, aki gyengeidegzetű, az ne nézze!” (Jelzem, a 15 ember közül 5 figyelt.) Én is nagyon jól elbeszélgettem Dórival. =D Tök hangosan beszéltünk, dehát nem szólt senki, hogy zavarnánk az órát… xD Viszont egyetlen egy nagyszerű részt sikerült megfigyelnem a filmből. Mert az 5 ember óriási röhögésére oda kellett kapnom a fejem. A lényeg az volt, hogy az ősember asszony éppen lehajolva csinált valamit a földön. Az ősember úr meg látta a nő hátsóját. Odament hátulról, aztán mint az állatok elkezdték gyártani az utódokat. x’D Biztos izgalmas volt a film többi része is, bár úgy érzem nem maradtam le sokról. xDD

Hazafelé menet nem tudom miért, de tök rossz kedvem volt. Egy valami viszont feldobott pár percre utam során. Szépen tipegek az utcán a magassarkú csizmámban, karikafülbevaló a fülemben, lakk, vagy nemtommilyen táska, meg minden ilyesmi, és egyszer csak jön szembe egy autó. Akkkkorát dudált, hogy ilyetmég nem tapasztaltam. =D És persze nem azért, mert rosszul mentem át az úttesten… Ugyanis egy jóó nagy megbámulás is társult hozzá. =D De tényleg. Nem csak egy pillanatra nyomta meg a dudát, hanem kb olyan volt, mintha ráragadt volna a keze. xD És ez valahogy úgy jól esett. Bár tisztában vagyok vele, hogy távolról nézve, ráadásul még téli nagykabátban nem igazán lehetséges valakiről megállapítani, hogy jócsaj-e, vagy sem… Mindegy. Nem izgat. =D

Egyébként nagyon unatkozok ma. Meg hétvégén is unatkozni fogok. Végigkérdeztem a csajokat, de már megint senki nem ér rá… Jó mindegy, majd csak kibírom. =D Délután már nem tudtam magammal mit kezdeni, így hát beköltöztem a fürdőszobába, és megcsináltam a hajamat. Mert nem akarok olyan unalmas jányka lenni, akinek mindig ugyanúgy van a haja. =DD És ki kell kísérletezni, hogy hogy lenne jó. Tehát elővettem a hajsütővasat. Besütöttem, de csak a felét. A másik fele vasalt-egyenes maradt. Furcsán hangzik mondjuk, de rohadtjól nézett ki. Igen, sajnos múlt időben. Mivel az elkészítés után körülbelül 1 órával már semmi nem volt belőle… Összeesett az egész, már alig látszik meg rajta, hogy csináltam vele valamit. -_-”

Márkkal meg nem tudom “mit csináljak”. =/ Mára ennyi. Jónyolc mindenkinek.

Február 23, 2009

Aki mer, annál van a kanál. háhh. =D

Kategória: Uncategorized — Címkék:, , , , , , , — zsancii @ 22:02

user_8067945_1225149761645_box

Hogy lehet a történelemtanár ENNYIRE KÖCSÖG?!?! Fúúú… de áááh… =D Annyira felhúztam magam suliban, hogy júúj. Tegnap egész este, 3 és fél-4 órán keresztül azt a rohadt történelmet magoltam! Erre ma. Idézném a tanárnőt: “Hát mondanám azoknak, akik hiányoztak, hogy mégse lesz számonkérés.” És ehhez társult még egy angyali vigyor is. Annyira nagyon mérges lettem, hogy alig ismertem magamra. xD A következő mondata pedig az volt, hogy: “De azért majd az órák során számítsatok felelésre.” Ezt úgy értette, hogy akik nem írták meg a dolit, majd azok közül hív ki felelni emberkéket. Persze nem ebből az anyagbóóóól… Mivel ebből a többiek már egy egész órán át tartó dolgozatot írtak, valószínűleg nem is fogunk már többet ezzel az anyaggal foglalkozni. Azaz feleslegesen tanultam meg, feleslegesen idegeskedtem, és még sorolhatnám. xD Ami a legjobban bosszant, az az, hogy perfektül tudtam az egészet. O_o Simán lett volna egy csodás jegyem. 5-ös, vagy esetleg 4-es. Mert azért a kettes mellé még egy négyes is csodás. =D Meg amúgy is. Töriből nem is tudok ötös lenni. Képtelen vagyok rá. Pont úgy, mint németből. Stabil négyes. Egy darab másféle jegyem sincs, csak, és kizárólag négyes. =D És mindegy, hogy tanulok-e a dolgozatra, vagy nem, akkor is négyes lesz. xD

Tényleg, ha már itt tartunk. Holnap német dolgozat is lesz. Amit ma mondtak a padtárs-nélküli németórán. Mert Szonci nem jött suliba. És nagyon magányos voltam németen. Megsajnálsz? Köszi. ^^ Tehát ma még németet is kell tanulnom. Ami tök vicces, mert már aludnom kéne. =D Jó, azért még nem, de Bad Girl-t szándékoztam olvasni, amit majd nem tehetek meg a hülye német miatt, meg amiatt, hogy túl lusta voltam délután elkezdeni.

Egyébként most nagyon büszke vagyok magamra. ^^ Olyan hiperszuperfantasztikus matek dolit írtam, hogy az eszméletlen. Hát mondjuk ajánlom is magamnak, hogy jól menjen, mert arra is nagyon sokat készültem. xD

Még mindig suli. Most jön az angol. Mellesleg nem sorrendben írtam. xD Mert a dupla angol volt az első két óránk. De ez konkrétan senkit se érdekel mondjuk. =D Sebaj. Ma Csipinek egészen jókedve volt. Csodálkoztunk is a csajokkal. Óra közben pedig kaptam megint egy sms-t. Na kitől? Márk. =D Nem írt semmi mást, csak annyit, hogy: “Szép napot.:) Puszi, Márk” Hogy ez hogy jutott eszébe azt nem tudom. Nem is vall rá, hogy órán ő elkezdjen sms-t írni… Ő ahhoz túl komoly. Szal furcsa.

Ma még csak az issskoláról meséltem/írtam, tökmindegy. Itthon nem is történik semmi. Imivel arra jöttünk rá, hogy szinte már nem is tudjuk mit csinál egy normális emberke délután a szabadidejében, ha nem gépezik. O_o De komolyan. Milyen már ez? :S Vissza kell fordítani ezt az elkockulási folyamatomat. Mert ez így nem lesz jó. =D Már szinte nincs is ötletem, hogy mit csináljak délutánonként, annyira megszoktam, hogy tanulok, meg gépezek, meg tv-zek, meg eszek. Valaki programjavaslat? =D

Február 12, 2009

unalomaköbön.

Kategória: Uncategorized — Címkék:, , — zsancii @ 19:40

pillang_

Beteg vagyok. Furi, mert már vagy 2 éve nem is voltam. =D

Rohadt unalmas dolog amúgy. xD Egész nap csak fekszek az ágyban. Közben megy a tv, és vagy alszok, vagy szenvedek. Fázok, és melegem van egyszerre. Délután 39 fokos voltam. Most kb pár tized fokkal kevesebb. xD Sehogyse tudok kényelmesen elhelyezkedni, valamim mindenhogy fáj. Ma még nem is ettem semmit. Már nem bírok egész nap feküdni, ide kellett jönnöm a géphez valamit csinálni. Bár mondjuk kb mindjárt leesek a székről, annyira szédülök, de sebaj.

Na témaváltás. Tegnap az angol megint nagyon vicces volt. Unatkoztunk, és elkezdtünk IM-et olvasni. Csipi észrevette, és elvette. xD És elkezdi olvasni. xD Úgy látszik mániája elolvasni azt, amit elvesz… -_-” (Mert ugye pár nappal ezelőtt meg egy levelet olvasott el. Jó, nem kéne leveleznünk órán, de mi joga van hozzá, hogy elolvassa?) Aztán nagyon izgi részhez ért. Im SOS test. Ez ugye a leveletírós-tanácsotadós rész. Felfigyelt egy nagyon izgalmas címre, amire elkezdett röhögni, körbemutatta az osztályban az újságot, és visszaadta. xD Én ott égtem, de nemgáz… =D

Nemsokára Valentin-nap. És nemhogy nincs kivel “ünnepelni”, de kb itthon fogok feküdni, és aludni egész nap, ha nem leszek jobban. xD Mindig is erre vágytam.

Megyek is vissza, szarulvagyok.

Február 9, 2009

Légy hű magadhoz! Az egész életedet vele kell leélned. :)

Kategória: Uncategorized — Címkék:, , , , , , — zsancii @ 21:53

Furcsa nap volt.

Angol tanár.. Mostanában nem lehet tudni mi van véle. Jófejről átváltott rosszfejre. =D Zsófival 2 percet késtünk, erre mondja, hogy “hát mostmár van elfoglaltságotok délutánra, másoljátok le a tanköny xy odalát kézzel a füzetbe.” Persze, csakis. :D De úúúgy irigylem Zsófit. *.* Olyan manipulációs ereje van. xD Mert egész órán ilyen tök durci volt, Csipi meg megsajnálta, és visszavonta a büntifeladatunkat. x) De ha mééégegyszer valakire is szól, akkor az másol! Legalábbis ezt mondta. Persze természetesen szólt még utána egy csomó mindenkire… És érdekes, nekik még akkor se adott fel semmi feladatot. Csak nekünk. Oké, köszönjük.

Pár napja volt egy csodás töri felelésem. Nem tanultam semmit, kettest sikerült kihoznom belőle… Tudni kell, hogy ez életem első kettese volt. xD De tényleg. =D Namindegy. Szal álltunk a büfénél Zsófival, és valahogy eszembejutott vele erről beszélgetni. Hogy hogyan mondjam meg itthon, meg ilyesmi. Előttünk állt a sorban húgom egyik barátnője. Mert tesóm is idejár ebbe a gimibe. Tehát amint én szépen panaszkodtam Zsófinak, a kiscsaj, aki előttünk állt, mind hallotta… Bár nem tudom honnan tudta, hogy Én vagyok a nővére az osztálytársának.. Meg azt se értem, hogy ahhoz, hogy teljesen megértse, hogy mit mondok, ahhoz hallgatózni is kell… Mert azért nem beszéltünk Zsófival olyan hangosan. xD És miért hallgatózott volna? xD Jómindegy. :D Azután következő szünetben Rita (hugi) meg azzal jött oda hozzám, hogy hátőőőő tudjaaa a jegyemeeeeet… Mondom oké. Egészségedre. Egész délután azon izgultam, hogy elmondja-e anyáméknak. xD Képes rá. xD Mert azért más, ha tőlem tudják meg, és más, ha tőle. Mint később kiderült szerencsére nem mondta el. x)

Délután meg azt találtam ki, hogy megkérem apát, hogy kérdezze ki az angol szavakat, és ha végeztünk, akkor majd elkezdem mesélni neki, hogy amúgy Csipi mennyire szivatós lett mostanában, és majd szépen kitérek a töritanárra. Hát a terv jó is volt. xD Csakhogy még nem végeztünk a kikérdezéssel, amikor anyum hívta mobilon, hogy végzett a műkörmösnél, menjen érte. xD Tehát a “vallomásom” elmaradt. De aztán mikor hazajöttek, és apum megnézte a jól megszokott híradót, utána jött folytatni a kikérdezést, és végre gyakorlatban is sikerült megvalósítani a tervem.

Nem tudom már, mi volt velem abban a pillanatban, de valahogy így “kitört belőlem” az, hogy mostanában mindig csak veszekszünk, meg mindenért lecsesznek, meg ilyesmi. Egy jó hosszút beszélgettünk hárman… Többet erről nem írnék. Akinek el szeretném mondani, úgyis tudja már.

Egyébként suliból hazafelé tök jó volt. Zsófival mentünk ketten. Még sok idő volt a busz érkezéséig, úgyhogy lesétáltunk egy megállót. Mikor odaértünk, még akkor is volt egy csomó idő, meg már amúgy is belejöttünk a sétálásba, ráadásul még jót is beszélgettünk. Amit egy buszmegállóban állva nem lehet folytatni. Tehát lesétáltunk még egy megállót. =) Aztán ott rájöttem, hogy nincs is nálam a bérletem. O_o Jegyre meg éppen akkor nem volt nálam elég pénz. xD Merthooogy a büfé miatt csak 80 forintom maradt. xD Jegy vagy bérlet nélkül utazni Volánbuszon.. szal ahhoz meg nem vagyok elég bátor. xD Úgy döntöttem, hogy onnan hazasétálok, és nem szállok fel a buszra. Megvártam Zsófival míg jött, aztán elindultam. Kb 20 perc alatt haza is értem. Tök jó. =D És ráadásul még fázni se fáztam. Pedíííg egész délelőtt esett a hó. (Ami mellesleg délutánra már el is olvadt.) =D

Fúú, még mit is akartam mondani?… Ja igen. Úúgy hiányzik az, ami régebben Atissal köztünk volt. :( Most is… Utoljára pénteken beszéltünk… Akkor is, és előtte csütörtökön is Én írtam rá msn-en úúgy, hogy nem is tudtam, hogy ottvan-e a gép előtt. Csak reméltem, hogy igen, éshogy fennvan rejtve msn-en… Mert általában mindig csak úgy van. =/ Szal akkor is én írtam neki. És azóta ő nem is írt egyáltalán… Pedig myvip-re is felmászik mindennap, szal tuti, hogy msn-en is van… Csakhát nem ír… És nem tudom miért nem, és ez “fáj”. Vagy ha nem is fáj, de rossz. Pedig én nagyon szeretem őőt. *.* Úgy érzem rátaláltam benne egy Igazi Barátra. Vagyis hát egy fiú barátra. Ami nem mindenkinek van. Mert ez azért teljesen más, mint egy barátnő. Na mindegy. Ő úgy látszik nem gondolja így… =(

Megyek alszok.

Február 4, 2009

újra itt. ;)

Kategória: Uncategorized — Címkék:, , , — zsancii @ 20:12

Fúú, jó rég nem írtam. “Rég”: 4 napja. xD Igazából nem tudom, miért nem. Lusta voltam. x) Pedig lett volna mesélnivaló. Na nem baj, hát most nem tudjátok meg. xD Jó sok szmájlit írtam most. =O Tök idegesítő, de nem baj, kellenek azok oda.

Ma angolon tiszta durva volt. Mert leveleztünk Dórival. Meséltem neki, amit előző nap Zsófinak, meg Verának. Mindegy. Szal Dóri meg nem dugta el rendesen a papírfecnit, amikor odanézett a tanár, az meg észrevette. És elvette. És amúgy nagyon jófej, meg minden, tényleg, de moooost. =O Elvette ugye a levelet, és elolvasta! Hát neméppen neki szántam… Ott nézzük a csajokkal, hogy milyen bunkó már, hogy elolvassa, és látja, hogy látjuk, és olvassa tovább… :| xD Elég cikis volt. Sebaj, túlélem. Mostmár legalább Csipi (az angoltanár. CSIzmadia Péter = CSIPi = Csipibá’ :DD), szóval ő is tudja, hogy mi a bajom, meg mi van mostanában velem, meg a harmadik dolgot, amit a levélből tud inkább nem említeném. :| xD

Nagyon fáj a lábam. Így körülbelül az egész. Térdem, vádlim, talpam, lábujjaim, minden. xD És nem tudom miért. Mindenesetre nagyon szar érzés. xD

Egyébként napok óta annyira tetszik ez a zene. *.* Zsófi küldte. Tessék meghallgatni. =)

Márkos problémáim akadtak. Nem tudom, hogy ő is úgy gondolja-e a mozit majd szombaton, ahogy én. Szerintem nem. És ez a bibi. Én még nem utasítottam vissza emberkéket. =$ Főleg nem úgy, hogy konkrétan még nincs is mire nemet mondani. Mert még csak sejtések vannak. *gondolkozós szmájli* Bár azok a sejtések elég erősek. xD Nemtom micsináljak. x’DD

Apa ma is hozta a formáját. Egész nap baszkurál. Reggel, este, délután. Hogyha levegőt veszek, hogyha pislantok, hogyha eszek, hogyha nemeszek, hogyha ez, hogyha az, satöbbi… Elegem van már.

Igazából most nincsen más mondanivalóm. Elkezdhetném leírni az elmúlt napokat is, csak az a baj, hogy annyira nagyon konkrétan már nem tudom mik történtek, és ennek okáért nem hiszem, hogy normális, és értelmes szövegek születnének. Szal ezt inkább mellőzöm. =D És most pedig távozok… ööö… német leckét írni, és megtanulni németül jelenteni, hogy aztán el tudjam látni a hetesi feladataimat. xD Frau Lehrerin. Ich melde Ihnen… tovább még nem tudom. xD
puszipá.

Sablon: Banana Smoothie. Köszönjük WordPress.

Follow

Get every new post delivered to your Inbox.