Ma egész jó napot zárok. Nem mentem sehova, itthon voltam végig, de akkor is. Tartalmas volt úgy-ahogy, és nem csak az a “gép előtt poshadok egész nap, mert unatkozok, és nincs kedvem semmi máshoz” dolog. :D Egy csomó mindent csináltam napközben. Megnéztem pl egy filmet. Szerelem sokadik látásra. Eston Kácsör. *.* Egész jó volt. Utána/közben meg pakoltam. Felszámoltam a ruhakupacot, ami a kanapémon tornyosult egyre csak jobban, és jobban. Most minden szépen összehajtogatva, katonás rendben van a ruhásszekrényemben. Meg az íróasztalomat is rendbe tettem. Egy katasztrófa volt, ahogy kinézett. Már egy négyzetcentiméternyi szabad hely se volt rajta. O_o Szal durva helyzetek uralkodtak eddig a szobámban. =D Most egész pofásan néz ki. Kérdés, hogy meddig? Magamat ismerve nem sokáig. Segítettem anyumnak is főőőőzni. ^^ Ezen kívül még a mai kézimeccs második félidejét is megnéztem. Vesztettünk. =( És még mit is csináltam? Ja igen. Házi feladatot. Szombaton! Én. Ez valami kezdődő betegség jele. :D
Éppen Kriszti blogját olvasgattam, mikor megláttam azokat a mondatokat, amik az én fejemben is megfogalmazódtak mostanában. Ennél jobban én se tudtam volna leírni. Engedélyével most bemásolnám ide. =D [Ja és megköszönném neki, hogy betett blogrollba. ^^]
Rég nem beszéltem már Hannáról. Tipikus esete annak, mikor valakinek már többé nincs ideje valakire, aki odáig az egyik legfontosabb volt. Mostmár csak a barátjával és az iskolával foglalkozik. Ha msnre fel is jön 2havonta egyszer, akkor is nekem kell ráírnom, ő nem ír rám. Én lelkesen köszönök, mindig örülök, ha újra beszélhetünk, de miután annyir kapok, hogy: “na mi a fasz van?” – egyre jobban elmegy a kedvem az egésztől… Nem olyan már ez a kapcsolat, mint régen. =/ Sajnálom, mert mindig is ő volt az egyetlen, akivel mindent meg tudtam beszélni, de igazából már régen elveszítettem, leginkább akkor, amikor elutazott Görögországba dolgozni egész nyárra. Már nem én vagyok az, akit felhív, vagy akinek smst ír, hogyha valami mókás / szomorú / felháborító / stb. dolog történik vele. Én pedig nem szeretném ráerőltetni magam. Ezt nem azért írom le, hogy ő lássa, hiszen sohasem olvasta a blogomat, csak elgondolkodtam ezen egyik nap, és mostanra tudatosult benne, hogy valami elmúlt.
És hogy az én esetemben ki ez a régi barát? Atiss. A helyzet ugyanaz. [Vagyishát nem tudom, hogy ugyanaz-e, mivel ennek az előzményeit nem ismerem. Mindenesetre hasonlóság van benne.] Neki is ugye december környékén jött Dia. Élete szerelme. Már akkor elkezdte hanyagolni a barátait, de akkor még “megvoltunk”. Minden héten ha nem is többször, de legalább egyszer beszéltünk, és még találkozni is sikerült [kemény egy alkalommal]. A mostani helyzet pedig egy nagy nulla. Legutóbb körülbelül másfél hónapja beszéltem vele msn-en. Akkor is egész végig csak kamuzott. Idéznék a kifogásaiból: “Azért nem tudok msn-re jönni, mert szervizben van a gépem. Most is tesóméról vagyok. Azért nem tudlak felhívni, vagy sms-t küldeni, mert nincs pénz a telómon. Azért nem tudom feltölteni a mobilomat, mert nem kapok zsebpénzt, mert büntetésben vagyok. Azért nem tudunk találkozni, mert egyik hétvégén kiszöktem Diához, és ezért szobafogság van, és nem engednek sehova.” Ahapersze. =) Érdekes, hogy cigire azért valahonnan csak szerez pénzt… Meg felettébb különös, hogy akkor most nem is tartja az osztálytársain kívül senkivel a kapcsolatot?? Jó vicc. Ja és ami a legjobb. =D Beszélgetés elején még ugye szervizben volt a gépe. Beszélgetés végén már azt mondta, hogy eladta, mert psp-t, meg playstation-t akart venni. -_- Na most akkor mi is az igazság? Jómindegy… Tegnapelőtt volt a 17. szülinapja. Küldtem neki hepi börzdéj sms-t, mire szenzáció történt. O_o Válaszolt. És mit? =D “köszi és bocsi” Ennyi volt az egész. Egyébként velem is az volt, hogy ő volt nagyon hosszú ideig az egyetlen, akinek mindent el tudtam mondani. Rögtön feltűnt neki, ha rossz kedvem volt, mindig próbált segíteni. Ugyanez visszafelé. Sőt, még jobban. Mindig hozzám fordult, ha valami baja volt. Tényleg mindig. De elveszítettem már. Nincsen Atiss nevű igaz barátom. Pedig nem akármilyen kapcsolat volt köztünk. És még a bemásolt rész utolsó mondata is igaz. :) Nem azért írtam le, hogy ő lássa, hisz soha nem olvasta a blogomat, csak elgondolkodtam. Valami elmúlt.
Jónyolc mindenkinek.

