Pár héttel ezelőtt történt, hogy apum kitöltött valami netes kvízjátékot. Ezután pár nappal kapott egy email-t. Hogy őt sorsolta ki a gép, és nyert ezen a játékon. =D És hogy mit? 2 jegyet a mai BL kézilabda döntőre, és fizetik az utat, meg a szállást is Dániában. Ja és ráadásul az odaúton [bár lehet, hogy visszafelé is, nem tudom] a kézilabda csapattal mennek együtt a repülőn.. =D Anya, meg apa ment együtt. Bár anyumat nem túlzottan érdekli a kézilabda, de legalább utaznak, és külföldön vannak, és új helyeket látnak. =D Pénteken reggel elvittek minket szokásosan kocsival a suliba, aztán onnan már mentek is tovább. Majd ma hajnalban érkeznek haza. Elvileg olyan hajnali 4 körül. =D
Ennek hatására úgy döntöttem, hogy megnézem tv-ben a meccset. Ahhoz képest, hogy ez volt a legeslegelső, amit megnéztem, és nem is értek hozzá túlságosan, szerintem ez egy nagyon szép meccs volt. Kettővel győztek a magyarok. ;D Az utolsó 5 percig nem is lehetett tudni, hogy vajon ki nyeri meg. Lehet, hogy rendszeres kézilabdameccsnéző leszek. =D Najó, azt azért nem hiszem.
Egyébként tök jó, hogy nincsenek itthon. Ha csak egy napra is, de jó. Néha kell az, hogy ne legyenek itthon. Ami nálunk nagyon ritka. De erről már korábban írtam. Bár mondjuk már marhára unatkozok. xD Lehet el kéne kezdeni mondjuk pakolni a szobámban, és akkor nem unatkoznék… De ezt az ötletet, ahányszor eszembe jut, annyiszor el is vetem olyan gyorsan, amilyen gyorsan csak lehet. :$ Erről ennyit. Rendetlenség van. Szinte állandóan. Büszkén vállalom, hogy lány létemre nagyon rendetlen vagyok. x’DD Nemgáz.
A magyar lányok tényleg nagyon jók kéziben, és nagyon látványos sport… hogy miért a focit futtatják itt, amihez nem is értenek azt elképzelni sem tudom.
Comment Szerző: konok — május 9, 2009 @ 9:57 pm
Szép meccs volt x’D a focit talán azért futtatják, mert látványosabb egy kicsit. Meg a férfiaknak több idejük van sportolni, vagy éppen sportot nézni ;P
Comment Szerző: imci=D — május 10, 2009 @ 8:02 pm
miiiiazhogy látványosabb egy kicsit? =DD ponthogynem. :P és amúgyis. miért lenne a férfiaknak több idejük rá? : D
Comment Szerző: zsancii — május 10, 2009 @ 8:21 pm
Hááát, kedves Imci, ezt nagyon benézted!
A férfiaknak több idejük van sportot nézni, akkor inkább nézik a formás nők mozgását, mint az izzadt férfiakat, akik néha tesznek egy kacsázó lépést. Több idejük van sportolni, a profi sportolóknak éppen úgy ez a főfoglalkozásuk akár férfiak, akár nők. A foci látványosabb, persze, ha neked látványos a 90 perc alatt születő maximum 5 gól és 4 büntető, mint a 60 perc alatti 60-70 gól és 10 kiállítás…
Hozzátenném, hogy női kézilabdában világversenyeken is elvárás a dobogós helyezés (igaz nem mindig sikerül), míg a focinál örülhetünk, ha szurkolónak kijutnak a magyarok.
Comment Szerző: konok — május 11, 2009 @ 10:24 am
nyugaloooom (A) :D
Comment Szerző: zsancii — május 11, 2009 @ 1:45 pm
Igen, szerintem sokkal látványosabb a foci, mert bírom amikor cselezgetnek, meg egymásnak alárugnak, azt meg pláne imádom amikor elkezdik a bunyót. :DDDDDDDD Szal nem kell beszó’ni me’ megfejellek mint Zidan Matarazzit :DDDDDDDD
Comment Szerző: imiih — május 11, 2009 @ 1:46 pm
hátte bolondvagy. =D
Comment Szerző: zsancii — május 11, 2009 @ 1:52 pm
ezek szerint te még nem láttál kézilabdameccset, nem szégyen, de azért pótolhatnád.
Comment Szerző: konok — május 11, 2009 @ 2:42 pm
nem hiányzik nagyon.. : D
Comment Szerző: imiih — május 14, 2009 @ 5:00 pm