A napom úgy indult, hogy 9:40-re be volt állítva a mobilom, hogy ébresszen. Ezt meg is tette, csakhogy a következő másodpercben már aludtam is újra. Mindegy, végülis nem kellett sietnem sehová, csak már uncsi minden nap délben kelni. A biológiai órám [:D] végülis fél 11 körül kidobott az ágyból. Lementem, kakaót ittam, reggeliztem. Feljöttem, hajat mostam [és vasaltam természetesen], elkészültem.
Ezután a család elindult közösen a temetőbe. Nagypapa, szülők, gyerekek. Már odafelé úton veszekedett mindenki mindenkivel. És ez egész napon át tartott. Nem volt olyan fél óra, mikor valaki ne kapott volna össze valakivel. Csodás volt. Temető után papa haza busszal, mi meg tovább kocsival az Asia Centerbe. Nem kell nevetni, szerintem nem ciki kínai ruhát viselni. Ugyan annyi ideig kitart, mint egy márkás ruha. Ja és, ha már itt tartunk. Emlékszik még valaki a “sárga álomnadrágomra”? =D Az NewYorkerből volt, ergó márkás. Ahhoz képest első mosás után kifakult. De valami brutális mértékben. Meg a zsebek sarkainál van ilyen izé, nem tudom mi a neve. =D Na, azok közül is leesett már kettő… De azért még mindig szeretem. *.* Csak tény, hogy elég szar színe van most. -_- Mindegy. Visszatérve az Asia Centerre. Vettünk nekem balerinacipőt, mert a régi tönkrement. Meg kaptam egy másik cipőt is, ami ilyen fél-magassarkú, de telitalpú, és a boltban még nagyon tetszett, de itthon már nem is annyira. =/ Jaaa meg egy napszemcsit 1500 forintért.
Ennyit a kínairól, ezután mentünk a Pólusba. Bementünk JeansClub-ba, és ott is láttam egy nagyon jó napszemüveget, ami csak 1000 forint [!] volt. Azt is megvettem mondván, hogy sose árt, ha egy nőnek kétféle szemüvege is van. =D Meg amúgy is. Ilyen olcsón nem hagyhatom ki. Csak később jöttem rá itthon, hogy a két szemüveg, amit ma beszereztem elölről teljesen ugyanúgy néz ki… -_- Nem baj, jóvagyzsani. A második mondjuk akkor is jobban tetszik, mert annak más az oldala, szóval ezzel nyugtatom magam. :D
Még ugyanitt vettem egy táskát is. [--> kép1] Hát nem aranyos? *.* Aztáán helyileg még mindig a Pólus, de már nem a JeansClub. Örömmel vettem észre, hogy már itt is van Invázió. ^^ Hát be is mentünk. Vettem két felsőt. Az egyik nagyon extra-fantasztikusan csodás, nagyon tetszik. ^^ Egye-fene, arról is mutatok egy képet, ha már ennyire szeretnétek. (: Egyébként volt egy pasi, aki eladócsajnak nézett. xD Ilyet szól, hogy “Ne haragudj, van ez a felső nagyobb méretben?” =D Hát mondom bocsi, nem vagyok eladó. =D Egyébként női felsőből kért volna nagyobbat, barátnő meg nem volt a környékén, szóval biztos fel akart szedni. x’D Najónem.
Hazaérve bekapcsoltam a tv-t, és észrevettem, hogy lemaradtam a fél Kalandra FAL! című műsorról. Milyen óriási veszteség. Mondjuk akartam nézni, de majd bepótlom holnap. xD [Egyébként nem tudom, hogy hogyan kell mondani helyesen. Bepótlom, vagy bepótolom? =D Megkérdeztem Imit is, de ő se tudta. Azt javasolta, hogy írjam be Word-be, hogy majd amelyik nem helyes, azt úgyis aláhúzza. =D Hát beírtam, de egyiket se húzta alá. -.- Ezért most bepótlom lett.]
Mára ennyit. =) Ja, és hallgassátok a zenét, amit odatettem. Nagy kedvencem lett mostanában. Msn-partnerek tudják bizonyítani. ^^